Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)
Széchenyi Ágnes: Monológok dialógusa
lyést 1945 márciusában Debrecenben egy népgyűlésen a „legnagyobb élő írónak", s tovább is ment: Rákóczival, Kossuthtal és Petőfivel emelte egy sorba. (Illyés felszabadulásnak mondta az 1945-ös évi változásokat. Márai csak azt írta 1945 nyarán és kora őszén Leányfalun írt, de csak a szerző halála után megjelent kötete címéül: Szabadulás.) Ugyanekkor írta a következő szavakat naplójába Márai Sándor Illyés Gyuláról: „Ez a kitűnő író és költő szorgalmasan szerepelget az új világban, s amint olvasom nevét lapok élén, bizottságok, egyesületek névsorában, megértem, mi az, ami örökké elválaszt tőle, most is, mint a múltban? Ez az író elsőrendűen politikus, akkor is, ha verset ír a tavaszról; tehát fontosabb számára egy társadalmi kérdés, mint egy Verlaine-vers vagy a Háború és béke. Számomra is becses és fontos kérdés a magyar zsellérek vagy órabéres munkások társadalmi fejlődése, de nem fontosabb, mint Babits versei vagy Shakespeare; ha választanom kell, minden erőm és figyelmem az irodalomnak adom, nem pedig a politikának. Ezért nem érthetjük meg egymást. De ezért még tisztelhetjük egymás felfogását" (Márai 1990, Vörösváry 1991). Egy ehhez hasonló, de személytelen megjegyzése is van, abban a naplóváltozatban, amelynek első kiadási éveként 1958-at tüntet fel a kiadó: „Tapasztalom, hogy minden író annyit veszít írói és erkölcsi súlyából, amennyi az általa kiszorított politikai szerepkör súlya." A kiadás azért fontos, mert autorizált változatnak tekinthetjük (Márai 1990: 21). Látjuk, ezekből az előrebocsátott Márai-idézetekből, különösen az elsőből, hogy összehasonlításuk alapja mégsem pusztán az írófejedelem címének birtoklása, hanem az egymásra való reflexiók bőséges volta. S ezen reflexiók mögött kétféle írói szereptudat, kétféle írói ars poétika szembesül egymással. S ha mögé nézünk a naplóknak, a kétféle szerep történeti meghatározottsága is felsejlik. Illyéstől nem idegen az irodalom eszközvoltának kívánalma (Dávidházi 1998: 9-26). Márai épp ellenkezőleg: egyes szám első személyben beszél, s látszólag nem akar senkit képviselni. O valamit képvisel: a Magyarországon teljesen soha meg nem gyökeresedett liberális polgári értékeket. Illyéssel szemben, aki 1945-től haláláig viselte az írófejedelem korántsem mindig könnyű vagy, pontosabb így: nem mindig egyformán nehéz palástját, Márai posztumusz kapta a rangot vagy az azzal megegyező tiszteletet. Életében nem lehetett tudomása visszaigazolt nagyságáról, hiszen életében nem jelenhetett meg könyve itthon. Maga döntött úgy, amíg hazája nem szabad, ő itthon nem létezik. A szabadság után alakult ki a Márai-kultusz. Márai ma talán a leggyakoribb irodalmi, írói hivatkozási forrás, s tegyük hozzá kritikusan, igen sokszor „ott és akkor" indokolatlan idézetekkel. 3 7 (Érdekes friss adalék: az ÉS egy héttel ezelőtti száma közölte Esterházy Péter laudációját a könyvfesztivál díszvendége, Norfolk könyvéről. A posztmodern 79
