Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Pólya Tamás: A szándéktulajdonítás elméletéről

tést akart kifejezni JC útján. /4-nak x-szel szándékoznia kell egy hiedelem kiváltását valamilyen hallgatóságban, továbbá szándékolnia kell, hogy megnyilatkozását úgy ismerjék fel, mint ami ezzel a szándékkal (vagyis a hiedelem kiváltásának szándékával) jött létre. De ez a két szándék nem független egymástól; A ugyanis azt is szándékolja, hogy (a hiedelem kiváltására irányuló) szándékának a felismerése szerepet játsszon a hiedelem kiváltásában; ha ez utóbbi nem történik meg, akkor valami baj lesz A szándékainak teljesülésével. Mi több, /\-nak az a szándéka, hogy (a hiedelem kiváltására irányuló) szándékának felismerése szerepet játsszon a hiedelem kiváltásában, azt hiszem, implikálja, hogy A feltételezi bizonyos események meglétét arra vonatkozóan, hogy szándékának felismerése ténylegesen szerepet fog játszani a hiedelem kiváltásában, és nem tekinti magától értetődőnek, nyilvánvalónak, hogy az attitűd megjelenik a hallgatóságban, akár felismerte a megnyilatkozás mögötti szándékot, akár nem. Röviden azt mondhatjuk, hogy az »A nem természetesen fejez ki egy jelentést x útján« megközelítően azzal ekvivalens, hogy »A x-et azzal a szándékkal nyilatkozta, hogy egy hiedelmet váltson ki ezen szándék felismerése révén«. (Úgy tűnhet, hogy ez egy reflexív paradoxont hoz magával, valójában azonban nem.)" (Grice 1957/1997: 193 sk.). A nem könnyen értelmezhető definícióval - tartja a nyelvfilozófiai és nyelvészeti pragmatikai hagyomány - Grice azt kívánta megmutatni, hogy a nem természetes jelentés előállásához részint az alábbi összetett, reflexív vagy iteratív

2

2 szándék megléte szükséges a beszélő elméjében: i) szándék egy hiedelem kiváltására a befogadóban egy megnyilatkozás megtétele által, és ii) szándék az i) szándéknak a befogadó általi felismerésére, részint pedig az, hogy a hallgató felismerje ezt az összetett szándékot. A grice-i elgondolás tehát ez: a beszélő összetett szándékának előállása és annak a hallgató általi felismerése abszolút értelemben vett kommunikációs sikerhez vezet, mert feltesszük, hogy az, ami a beszélő elméjében a szándékot illetően található, a hallgatóban - értelmező erőfeszítései révén - pontos másolatban áll elő. Figyelemre méltó, hogy a pragmatikai kutatók többsége az efféle, abszolút értelemben vett kommunikációs siker előálltát feltételezi (lásd az idézett műveket). Csakhogy a kommunikációs siker fogalmát a szituációban szereplők perspektívájához képest viszonylagosként is értelmezhetjük. Sőt a kommunikációs gyakorlathoz a viszonylagos értelmezés jobban is illeszkedne, figyelembe véve, hogy egy-egy szituáció szereplőinek véleménye gyakran nem egyezik meg annak tekintetében, hogy ki mit milyen 2

2 A Grice feltételezte szándékok reflexív és iteratív értelmezéséről lásd Bach 1987: 146 kk. 20