Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)
Földes Anna: Műhelymunka az újságíró-oktatásban
a társaságot. Az a kifejezés, amit csak a szerző ismer és használ, a szöveg közérthetőségét kérdőjelezi meg. Ám ha a csoport fele, harmada ismeri, sőt használja is a vitatott szót, akkor a tanárnak kell örülnie, hogy újra tanult valamit a fiataloktól. Az a szolidaritás és az az egészséges versengés, ami nálunk a műfaj ismereti órákon rendszeresen kialakul, nyilván még magasabb szintet is elérhetne, ha módunk lenne kitágítani a falakat annak érdekében, hogy hallgatóink közös élményévé váljék az anyaggyűjtés, a riportkészítés. Ehhez persze érdemes lenne a nálunk gazdagabb, nagy hagyományú oktatási intézmények közös élmény- és anyaggyűjtő módszereit is átvenni. Günther Wallrafftól, a zseniális német riportertől tudom, hogy tanítványai időről időre együtt is megmerítkeztek a valóság sűrűjében. Közös (és nem formális) gyárlátogatásaik egyéni feldolgozása kiváló iskolája volt a riportírásnak. Ilyen alkalmakkor megmutatkozott az egyes hallgatók társadalomismerete, érzékenysége, kíváncsisága, kapcsolatteremtő ereje és íráskészsége is. Az oslói újságírófőiskola diploma előtt álló hallgatói rendszeres két-három hetes közös külföldi tanulmányutakon ismerkednek meg a kiválasztott távoli ország nevezetességeivel, kultúrájával, társadalmi problémáival és fiatalságával. Még mielőtt géphez ülnek, már menet közben módjuk van rá, hogy megfelelő tanári irányítással szelektálják is a későbbiekben megírásra érdemes anyagot. Az eredmény - gondolom - ilyenkor a legjobb érv a hallgatóság körében felettébb népszerű módszer (és az ehhez szükséges befektetés) igazolására. Az elmondottakból félreérthetetlenül következik, amire már korábban is utaltam, hogy írni tanítani csak kis csoportban lehet. Tanárnak is, diáknak is tudomásul kell vennie, hogy a felsőoktatásban résztvevők számának folyamatos emelése lehet fontos politikai, stratégiai cél, ám az iparszerű és volumenű diplomagyártás technológiája kivédhetetlenül eltér (és el is fog térni) a szoros tanár-diák kapcsolatra építő, mindkét féllel szemben maximális intellektuális igényeket tápláló szakmai elitképzéstől. Elméleti vagy történeti ismereteket minden szinten lehet prelegálni. A zsúfolásig telt tanterem még egyaránt inspirálhatja is a tanárt és a diákot. A bölcsészkar hajdani, jó emlékezetű hatos termében Lukács György éppúgy telt ház előtt mondta, motyogta az esztétika történetét Kanttól Hegelig, mint Füst Milán, akinek esztétikai show-műsorain soha nem lehetett egyetlen tűt sem leejteni a zsúfolt tanteremben. Még arra is emlékszem, amikor a frissen átkeresztelt Marx Károly Közgazdasági Egyetem lovardányi tantermébe sem fértünk be a pártpolitikus tanár előadásain, és ezért a katedrára elhelyezett mikrofonon közvetítették a tant a tanár nélküli előadóterembe szorult diákság okulására. Legfeljebb a szemináriumokon alakulhatott ki, ha egyáltalán kialakult, valamiféle személyes kapcsolat. De boncolni már akkor sem falkában tanították a medikusokat, és a Zeneakadémián is személyre, hangra 174
