Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)

Földes Anna: Műhelymunka az újságíró-oktatásban

gyakorlatnak szentelt idő arányán, az elméleti és gyakorlati ismeretszerzésre fordított energiák megosztásán mindenkor lehet vitatkozni, de úgy gondolom, ez most nem az a fórum, ahol a curriculumok belső arányait vitathatnánk. Azt is csak zárójelben jegyzem meg, hogy tantárgyunk elnevezése, ha nem is félrevezető, mindenképpen hiányos: a műfajismeret a sajtó esztétikája, sőt anatómiája. Megismerése valóban nélkülözhetetlen a pályán. Ám nálunk ez az elnevezés valamiféle gyűjtőfogalommá lett, hiszen ennek keretébe soroltatik a tanultak alkalmazása, az újságírás gyakorlata is. Ezért, ha némileg nagyképűen is hangzik, mégis a gyakorlatban megkerülhetetlen az angol „creative writing" megnevezés. A mai előadásnak e tantárgy módszertanáról illenék szólni. Alapvetésként fogadjuk el azt, amit Lengyel Péter író, a bölcsészkari szépírói oktatás didaktikai alapelvéről állított: „A módszer a tolvaj-iskoláé: valaki, aki már elég órát eltöltött a pályán becstelenségben megőszült fejjel, a kezdővel tarthat a portyán. Nem együtt csinálják: a tanonc dolgozik, és a vén csirkefogó itt-ott ritkán, szakszerű megjegyzéseket tesz. A jelölt saját munkájának példáján próbálja bemutatni a könnyű kéz technikáját. A pancser kiválasztását, a macskatalpú megközelítést, s hogy hogyan kell a'végén észrevétlenül tovább passzolni a szajrét. S meg lehet nézni egyedül, közelebbről a múlt nagy csibészeinek egy-egy húzását. Ebben a szakmában - s innen már nem a zsebmetszésről beszélek - a húzások megmaradtak." A „húzások" ez esetben nyilvánvalóan a tanulható és tanítható példák: természetesen nem a kriminológia kimagasló fejezetei, hanem kiemelkedő újságírói teljesítmények - Móricz riportjaitól Ady publicisztikájáig, Móra Ferenc vezércikkeitől Bálint György jegyzetéig. Ezeknek a klasszikus szövegeknek példaértékében nagyjából mindenki egyetért. Oktatásuk követelésével az ember tanárként - úgy hittem - nyitott kapukat dönget. Azután kiderült, hogy többen is vannak szakmánk jelesei között, akik vitatják, sőt elutasítják ezeknek a példáknak az oktatását, mondván - ennek semmi köze a modern újságíráshoz. És való igaz: az internetes újságírás például más normák, igények szerint folyik, más a nyelve, mások az olvasó elvárásai. Ez azonban szerintem egyáltalában nem érvényteleníti az elmondottakat. Makacsul állítom, hogy az oktatásra kiválasztott példaszövegek nem feltétlenül és nem kizárólag hallgatóink sajtótörténeti műveltségének megalapozását szolgálják, hanem emellett szemléltetőeszközként, modellként (is) használandók. Aki megtanulja szekvenciáira szétszedni és logikusan összerakni az olvasottakat, az nyomon követheti, mit miért kérdez beszélgető partnereitől Kosztolányi Dezső, hogyan építi fel a jelenségtől a lényeghez közelítő jegyzeteit, egy-egy jól választott, eredeti metafora segítségével Bálint György. De az is igaz, hogy korántsem csak mások - jó esetben a legnagyobbak szövegeiből, cikkeiből lehet tanulni. Sokszor egy sután megfogalmazott 169