Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2002. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series)
Horányi Özséb: Jegyzetek a felsőfokú újságíróképzés két hagyományáról
olyan szakok, amelyek - különböző okokból - felveszik azokat a felsőoktatásba törekvőket, akiknek nincs határozott pályaképük. Sokáig ilyen volt például a bölcsészeten a népművelés szak, manapság ilyen funkciót is látszik ellátni a kommunikátor szak. Kiáltóan más a helyzet azonban, ha a munkáltató oldaláról vesszük szemügyre a terepet: gyakorlatilag kommunikációval kapcsolatos állás nincs szakirányú diplomához kötve. A munkavállalók nem a végzettség alapján, sokkal inkább felvételi interjú, próbamegbízás vagy próbaidő alapján esetleg referenciákra hagyatkozva döntenek a kommunikációs munkakörök betöltéséről. Ez így van a kifejezetten újságírói munkakörök betöltése esetén is. Ráadásul mindez olyan társadalomtörténeti körülmények között, amelyekről bizonyosan állítható, hogy benne a kommunikációs alrendszer szerepe, jelentősége megnőtt. Nem csak ennek felismerésével értékelődött fel a helyzet, mint erre volt már korábban utalás, de az információfeldolgozó technológiák forradalminak tekinthető (és még le nem zárult) változása, átalakulása, illetőleg az új kommunikációs médiumok megjelenése okán. Ma nem arról van már szó, lehet-e a három klasszikus hatalmi ág mellett egy negyedikről beszélni, hanem inkább arról, hogy az információs (vagy éppen tudás-) társadalom egészen új kihívásokat támaszt az egész társadalommal és benne a felsőoktatással szemben is. Erre az új helyzetre a felsőoktatásnak mindenképpen fel kell készülnie, akár a jelenlegi tényleges kihívások pillanatnyilag másféle trendjei ellenére is. Ma Magyarországon nem csak sajtószóvivőt, kommunikációs igazgatót, art-directort, szervezeti kommunikáció szakértőt nem képeznek; nemcsak roppant leszűkített közkapcsolati (PR) szakértő képzés folyik; de a rövidesen megjelenő új kihívásokra - mintha - egyáltalán nem folyna felkészülés (bár egy-egy ellenpélda mindig akad), például az infokommunikátor, a médiatervező, a kommunikációsstratégia-tervező, a kommunikációszervező, a kommunikciófejlesztő [nem csak tréner], a kommunikációelemző, a kommunikációkutató képzésére, és ez a felsorolás egyáltalán nem tekinthető teljesnek. 3.2. Van-e ma sajátos szerepe az értelmiségi képzésnek? Két dolgot kell világosan látni e tekintetben. A magyar felsőoktatás hoszszabb ideje tartósan feladatának tekintette a legkülönfélébb professziókra való képzés mellett az értelmiségivé válás segítését, vagy ahogy leegyszerűsítve mondani szokás: az értelmiségképzést. Erről a törekvésről azonban bízvást megállapítható, hogy nem vezetett eredményre. Igaz, mérni sem törekedtek az eredményt. És manapság egyáltalán nem mutatható fel olyan intézményesedett törekvés (tiszteletreméltó személyes teljesítményeken túl), amely a problémát koncepcionálisan törekedett volna megragadni és követ165