Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium. (Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Fekete Ferenc: A kooperáció és a privatizáció néhány gazdaság-elméleti összefüggéséről

seleti szervezeteket hoznak létre és tartanak fenn anyagi hozzájárulásukkal és irányító tulajdonosi döntéseikkel. Ilyenkor -- a tapasztalatok szerint -- nehezen elkerülhető, reális veszély az alapszintű szövetkezetektől a felsőbb szintű szervezet bürokratikus elidegenedése, az utóbbinak monopóliumokkal és/vagy kormányszervezetekkel "lepaktálása". Nélkülözhetetlen éppen ezért a kétlépcsős szövetkezés esetében az alulról történő ellenőrzés, a felsőbb szirtű szervezet stratégiájának demokratikus meghatározása és számonkérése. 2. A szövetkezés mikroökonómiai aspektusai és külföldi tanulságai Nagy érdeklődésben részesülnek az ún. "dolgozók által vezetett vállalatok" (labour-managed firms) a nyugat-európai szerzők, elsősorban az olasz teoretikusok műveiben. Az 1986 novemberében rendezett Közgazdasági Társasági tanácskozáson Rómában külön szekciót szerveztek "önigazgatás, szövetkezeti vállalatok és nyereség-megosztás" elnevezéssel. Az új elméleti megközelítések amellett érvelnek, hogy a szövetkezet gazdasági karaktere a neoklasszikus tradíciók szokásos üzleti vállalkozásától számos tekintetben különbözik a vállalati stratégiát, a kooperatív magatartást és az optimális teljesítményt illetően. Sokféleségük ellenére az újonnan kialakított szövetkezeti teóriák és modellek három, jól elkülöníthető csoportba sorolhatók aszerint, hogy a szövetkezetet: 1. egyébként független gazdasági szereplők és vállalatok egyik vertikális integrációs formájának tekintik; 2. a független üzleti vállalkozás egyik olyan változatának minősítik, amelyben a tulajdonosok végzik a befektetéseket; 3. a gazdasági szereplők és vállalatok olyan együttműködési formájaként fogják fel, amelyben jellemző a "független" versengésnek együttműködéssel helyettesítése. A szövetkezetek vállalati jellegéről a vita a polgári szakirodalomban egyébként csaknem félévszázada, 1942-ben indult meg. Ekkor vált ismeretessé Emelianoff

5 megállapítása, amely szerint nem minősíthetők a szövetkezetek vállalatnak, ő a szövetkezeteket az egyéni gazdaságok olyan együttműködésének tekintette, amelyben minden egyes résztvevő- megőrzi függetlenségét és elkülönülten törekszik nyereséget elérni. A szakirodalomban egészen máig megtalálható ennek az elméleti megközelítésnek az érvényesülése. A polgári szakirodalomban az 1950-es évektől kezdve váltak ismertté azok az elméletek, amelyek először az értékesítő szövetkezetekről állapították meg: a "csúcs koordinátor" tűzi ki a szövetkezet célját és arra törekszik, hogy a szövetkezeti tagfarmerektől vásárolt termék minél magasabb árát érje el. A szövetkezeteknek, mint üzleti vállalkozásnak és vállalatnak az elméletét alkalmazták— az értékesítő szövetkezeteken kívül - a több terméket feldolgozó szövetkezetekre és a többféle szolgáltatást nyújtó szövetkezetekre is.

6 27