Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)

Zimányi Árpád: Szókincstani vonatkozású nyelvművelő cikkek a napi- és hetilapokban 1945 és 1985 között

zsargon vadhajtásai ellen. Erre utal Révai József beszéde az MDP II. kong' 14 resszusan.

1 Az első észrevételek egyike Lőrincze La jóstól való 1950-ből. ^ Gyors siker helyett több évig elhúzódó kampány vette kezdetét, melynek keretében a legáltalánosabb hibákat könyv alakban is összefoglalták (Fónagy Iván—Soltész Katalin: A mozgalmi nyelvről. Bp. 1954.). 2.3.1. A mozgalmi zsargonnal foglalkozó nyelvművelő cikkek száma 1956-ig nőtt (ekkor volt a feldolgozásokban a legtöbb, 12, míg 1955-ben 6, 1954-ben 4), 1959 után viszont már legföljebb elvétve bukkan föl egy-egy ilyen írás, helyét átveszi a hivatali nyelv bírálata. A mozgalmi nyelv, a hivatali nyelv és az alább tárgyalt argó között talál bizonyos összefüggést Faragó Vilmos, amikor folyamatként szemlélteti, hogy a rosszul használt hivatali nyelv zsargonná satnyul, majd tolvajnyelvvé süllyed.^ 2.3.2. A gyakori használat során a "nagy szavakat" ~ ahogy a Nyr. fogalmazza (1957: 499) — lejáratták: harc, munka, dolgozó, béke, lelkesedés, minőségi, élenjáró', viszont a jelentéktelen szavak "megdicsőültek" (i. h.): ügy, kérdés, megold, hiányosság, egy sor, alapszerv, pártszerv, féleség, szükséglet, felé, komoly, termelés, átbeszél. Újabb fejlemények: ragozza/szorozza a problémát/kérdést, lerágott csont. 2.4. Az argó. A jassznyelvet, a tolvajnyelvet, az argót mindig is határozottan elítélte a nyelvművelő közvélemény. A bírálatok száma az ötvenes években szaporodott meg sok olyan szó kifogásolásával, amit később nem sikerült visszaszorítani, bár még két évtizeddel utána is olvashattuk a cikkírók figyelmeztetéseit. Hosszabb idő elteltével visszatekintve az 1945-öt követő helyzetre, élesen kirajzolódik az a nyelvi hanyatlás, az a hirtelen bekövetkező romlás, ami a szókincs negatív irányú változásában nyilvánul meg. A nyelvet óvó-féltő művelői megdöbbenéssel fogadták a számukra ekkor megbotránkoztató szavak gátlástalan jelenlétét. Nemcsak a köznyelvbe, hanem az irodalmi nyelvbe, a fordítások szövegébe is beszivárogjak a nemkívánatos elemek, nem kis ellenérzést kiváltva. A kifogásolt szavak nagyon határozottan megkapták a jassznyel vi, tolvajnyelvi bélyeget. A használatból kiszorít hatatlan divatszavak olyan stílusváltozáson mentek át, hogy egy viszonylag rövid idő után (némely esetben mindössze 5-10 esztendő leforgása alatt) toleránsabbá vált velük szemben a nyelvművelő irodalom, s az ötvenes évekre jellemző tiltakozási hullám is elült. Igénytelenségnek kell tartanunk, hogy a nyelvileg helytelen, durva szavak egyre kevésbé ellenszenvesek a nyelvet használók számára, sőt az irodalom, a film, a színház "jóvoltából" széles körben rögződtek. A zárt stílusrétegbe 77