Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Balásné Szalai Edit: Az intervokalikus/hang

maradt változatlan: por, para; valamivel több példánk van arra, hogy b a folytatása: bőr, bog stb. Az alapnyelvi -p- azonban másként alakult: *repace > rowoszu > ravasz *repo > róka Egyetlen olyan példánk sincs, melyben az intervokalikus -p- f hanggá vált volna (Kálmán Béla 1956: 128). Az újonnan kialakult / hang ily módon a korlátozott erejű, illetve használatú fonémák közé tartozott az ősmagyar korban és az ómagyar kor elején, hiszen csak szókezdő helyzetben fordulhatott elő. Kniezsa István szerint a magyarban még a XIII-XIV. sz. körül sem volt szóbeíseji vagy szóvégi -/. Erről a latin eredetű Kleopás, Luciper, Józsep ~ Izsép szavunk, valamint a német piskof 1266: pispuk(i) 'püspök', a német kafter 1357/1430: Captar szó tanúskodik (Kniezsa 1974: 630). A szóbeíseji és szóvégi / fonéma vizsgálatával kapcsolatban Kálmán Béla azt állítja, hogy a XIII-XIV. századból nem tudunk egyetlen adatból sem szóbeíseji vagy szóvégi f-et kimutatni (Kálmán 1956: 123). A XIII. században fordul elő a kaptár szavunk 1264: „a quo vergit in teris arabilibus ad monticulum kapttarhegh" (MonStrig. 1: 511). Mollay Károly a szóról megállapítja, hogy a XIII-XIV. századi adatok a Dunántúlról valók, a szó átvétele a XII-XIII. századból való, és a korabeli vallon telepítésekkel függ össze (Mollay 1982: 360). A magyar szó p-je hanghelyettesítés eredménye, mivel a nem szóeleji / a XIII. század végéig hiányzott a magyar hangrendszerből. Hanghelyettesítésként előfordulhatott a b fonéma is. Az egyik ilyen példa a gróf szavunk erdélyi szász alakja a geréb (1364.) és a porkoláb (1297.) szóösszetétel. A TESz. adatai alapján azonban már szóvégi/hang van a rőf szavunkban 1243: „longitudo cuius curie et Septuaginta cubitorum, qui ulgo appelatur Reyf " (Monstrig 1: 354), ám ez a szó Kniezsa szerint nem magyar, hanem német, hasonlóképpen vélekedik Mollay Károiy is, aki szerint a magyarok ebben az időben a rőf helyett a finnugor eredetű Öl vagy könyök mértékegységet használták. A gróf szavunk a XIV. században jelent meg nyelvemlékeinkben, a Grofunsah helynév átvétele a XIV. század második felében történhetett és a nyugati országrészen indult el ez a folyamat. A Vas vármegyei (ma burgerlandi) német Grafen Schachen helynevet találjuk benne. Hédernembeli Henrik 1244-74 között volt az adott terület ura, és ő volt az a gráf 'gróf, akiről a német jobbágyai a települést elnevezték. A környék magyar lakossága az új német helynevet a XIII. század második felében vehette át. A középfelnémet eredetű safran, safferon szóról az első adatunk 1395 körüli: „Crocus: Saphran" (BesztSzj. 346.). Az átvételnek legkorábban a XIII. század végén kellett megtörténnie, amikor a XIII. század elején a középfelnémet szóban még palatalizált s állt, melyet a magyarban í-sel helyettesítettek,