Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Budai László: A valenciafogalom kialakulása, bővülése és a valenciakutatások problematikája

BUDAI LÁSZLÓ A VALENCIAFOGALOM KIALAKULÁSA, BŐVÜLÉSE ÉS A VALENCIAKUTATÁSOK PROBLEMATIKÁJA 1. A valencia külföldi és hazai előzményei A valenciaelméletek és általában a függőségi nyelvtan kialakulásának és fejlődésének történeti áttekintéséről azért is könnyen lemondhatunk, mert az érdeklődő olvasó ilyen irányú igényeit kielégítik a következő művek: Bräuer (1974), Helbig-Schenkel (1973: 11-92), Helbig (1973), Emons (1974: 3105), Maas (1974), Baum (1976), Biere (1976), Korhonen (1977), Eroms (1981), Tarvainen (1981), Engel (1982), Herbst (1983), Nikula (1986), Smereka (1986), Somers (1987), Welke (1988). 1976-ig teljesnek mondható a valenciával foglalkozó írások bibliográfiája Schumacher-Trautz (1976) müvében. A valenciaelméletnek - vagy ma már helyesebben mondva: a valenciaelméleteknek (vö. Kéri 1977, Juhász 1977) - hazai ismertetői: Károly (1963), Héjjas (1970), Hessky (1971), Juhász (1977), Kéri (1977), Rot (1984a, 1984b), Budai (1984, 1986). Az olvasó szíves figyelmébe ajánljuk Elekfi (1966) szótártani tanulmányát is. Igaz ugyan, hogy az egyértelmű 'valencia' terminust - a kémiából kölcsönözve - a mondat szintaktikai elemzésébe Tesniére (1953, 1959) vezette be, ezért ténylegesen öt tekinthetjük a valenciaelmélet megalkotójának, de a gyökerek jóval mélyebbre nyúlnak. A vonzat és a tranzitivitás fogalmát, amelyek ugyancsak az igének a bővítmények iránti igényét fejezik ki, a hagyományos nyelvtan is ismerte, de a morfológiai irányultságú hagyományos nyelvtannal szemben a valenciaelmélet átfogóbb, és nemcsak a különféle tárgyakat, hanem a valenciától függő határozókat, sőt az alanyt is vizsgálódása tárgyává tette (vö. Welke 1988: 11). A németek Tesniére-rel csaknem egy időben, sőt már jóval korábban is kezdtek a valenciához hasonló fogalmakat beépíteni a hagyományos nyelvtanba. Engelien már 1902-ben megállapította, hogy az ige a mondat életadó és életben tartó középpontja. Helbig-Schenkel (1973: 12) a sort Meinerrel 5