Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1996-1997. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Simon Szabolcs: „Egy nyelvháború" fordulatai Zalabai Zsigmond: Mit ér a nyelvünk, ha magyar?

nemzetiségi, politikai szempontokat mellőzve) fogja megítélni a napirendre kerülő kérdéseket. Érvei közül lássuk például a következőket: „a Gúta, Köbölkút helységnevek eleve ellentétben állnak a szlovák nyelv szabályaival. Stúrovo esetében a városnév pedig annyira a köztudatba került országos és nemzetközi szinten is, annyira gyökeret vert a közhasználatban, hogy megváltoztatása - a városi népszavazás eredménye ellenére is - negatív következményekkel járna (62-63); a várost jelenleg a világban Stúrovo név alatt jobban ismerik, így célszerűbb ennek használata. (A könyvben ellenvéleményként ezzel kapcsolatban az olvasható, hogy a párkányi papírgyár exportált termékeire nem írták rá a város nevét). A bizottság olyan véleményt is megfogalmazott, hogy „a Parkan név visszaállítása a török igát juttatná eszünkbe! A névváltoztatás destabilizálná Szlovákia belpolitikai helyzetét! Figyelembe kell venni, hogy Magyarországon a szlovákiai helységneveket is magyarul írják (61)". Természetesen nem maradtak megválaszolatlanul e furcsa vélemények. Egyebek között nagy élvezettel olvashatjuk a kötetben szereplő, Gúta város történelmi nevének megtartása mellett nyelvészeti szempontból érvelő Lanstyák István tollából fogant cikket (Név és erőszak, 34-37). A józan érvelések azonban nem hatottak; hasonlóan a népszavazás döntését sem tartották tiszteletben. Hiábavalónak tünt a négy magyar politikai párt egységes fellépése is: „Szlovákia jogrendjében [...] módosítsa azokat a törvényeket és jogi normákat (nyelvtörvényt, anyakönyvi törvényt), amelyek nincsenek összhangban az Európa Tanács ajánlásaival, ill. nincsenek összhangban az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok védelméről szóló Egyezménynyel" (259). A kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését illetően, a szlovák nacionalista körök által manipulált tömegek szilárdan kitartottak a meggyőződésük mellett, miszerint a kétnyelvű táblák kihelyezése megengedhetetlen, beláthatatlan következményekkel járhat. Érdekes felidézni az érsekújvári esetet. Eva Garajová, a Matica Slovenská helyi szervezetének elnöke az újvári magyar nyelvű utcanévtáblák elhelyezésének javaslatán megbotránkozott („főleg, hogy a képviselő úr a keresztény szellemiségre hivatkozva lépett elő a javaslattal") (72). Hogy az újváriak javaslata mennyire valós igényeken alapult, jól mutatja az a szintén a kötetben található adat, hogy „egy felmérés alapján a dél-szlovákiai lakosság 75 százaléka hajlik arra a véleményre, hogy a településeket mindkét nyelven jelöljék meg, ezen belül azonban a magyar nemzetiség három ötöde tartja kívánatosnak, hogy a szlovák megnevezés mellett a település történelmi, tehát 1945 előtti nevet is használhassa" (174). A nacionalista szemlélettel homlokegyenest ellentétes a szlovákiai Helsinki Polgári Egyesülésé. A könyvből kiderül, hogy e szervezet elismeri a