Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

H. VARGA GYULA: A prefixumok helye a morfémák rendszerében

át kell tekintenünk a prefixum jellemzőit, helyét, viszonyait a többi morfématípushoz. Továbbá el kell helyeznünk az igekötőt a magyar morfémarendszerben. GAÁL EDIT azt javasolja, hogy a morfémák rendszerezése két fő szempont alapján történjen: 1. alakjuk szerint, mégpedig a) az alsóbb nyelvi szint (a fonémák) és b) a felsőbb szint (lexémák) felől nézve; 2. jelentésük szerint a) egymáshoz viszonyítva (tövek és affixumok), b) fogalmi jelentésük alapján (tkp. szófajiság szerint, csak a tőmorfémákra vonatkoztatva). A szerző a morfémák egységes, általános csoportosításához célszerűnek tartja a négy szempont együttes figyelembevételét. (Gaál 1991, 13.) Szerinte a nyelvi szintek így épülnek egymásra, pontosabban így követik egymást: fonémák —» morfémák —» lexémák —> szintagmák stb. A rendszerezés nagy értéke, hogy a felosztás alapjául a morfémáknak mint - nemcsak nyelvi, hanem szemiotikai értelemben is vett - jeleknek a két alapvető összetevője szolgál. Vitatható viszont a lexémaszintnek a „felsőbb szintté" minősítése. Részint azért, mert a felsőbb nyelvi szintnek olyannak kell lennie, amelyen minden morféma(fajta) megjelenik, mindenféle morfológiai művelet lefolyhat, és mindenfajta morfémakombináció előfordulhat. Márpedig a lexikai szint nem ilyen. (Erről 1. később.) Nem egyértelmű a szó terminus jelentése, továbbá a lexéma értelmezése, amelynek lényegét ugyan sejtetni engedi az „allomorfokhoz hasonló módon szóalakok formájában realizálódik" megjegyzés (i. m. 14), de ennek ellentmondani látszik a lexémák szintagmaalkotó volta (i. m. 18-19). A szó terminus technicussal kapcsolatban már korábban nehézségek merültek föl (pl. Papp 1974, 115; Juhász 1980, 99 kk.). Papp Ferenc már jóval ezt megelőzőleg elkülönítette a szó szakkifejezésnek a nyelvtudományon belüli három jelentését.

4 (L. Papp 1974, 76-82.) Hasonlóan vélekedett Berrár Jolán is (1975, 36-37). Papp Ferenc megállapításaira alapozva, a szó 3 megjelenési formájának meghatározását két irányból közelíthetjük meg. Egyik oldalról nézve számunkra adva van a szöveg a maga konkrét, lineáris megjelenési formájában. A szövegszó, ebben a megközelítésben, a szöveg legkisebb, viszonylag önálló, írásban szóköztől szóközig tartó szegmentuma; szóalaknak a szövegben teljesen azonos alakú szövegszókat, lexémának a szóalakcsoportokból (paradigmasorokból) elvont (absztrahált) szókészleti egységet nevezzük. 4 Korábban a szerző A. Pentillä "hármasát" vokábulum - szóalak - szó terminusokkal feleltette meg (vő. Papp 1968, 191), későbbi magyar nyelvű munkáiban azonban már a szövegszó - szóalak - lexéma szerepelnek. (L. Papp 1974, 1975, 1979 stb.) 8