Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

CZEGLÉDI CSABA: A konstatív és a performatív megnyilatkozásokról

1969, 38). Az alábbiakban az egyértelműség miatt először meg kell határoznunk a beszédaktust, majd jellemeznünk a konstitutív szabályokat. A beszédaktus, a verbális kommunikáció alapegysége, az elmélet központi kategóriája. A beszédaktus az a cselekvés, amelyet egy nyilatkozat kimondása révén megvalósítunk. Hogy egy megnyilatkozás milyen cselekvést valósított meg, arra jellemzőek azok a következmények, amelyeket létezőknek tekintünk a kommunikációs helyzetben a megnyilatkozás elhangzását követően. Ezekkel a következményekkel többé vagy kevésbé tisztában lenni, bekövetkezésük lehetőségével számolni tudni annyit tesz, mint jobban vagy kevésbé jól ismerni a nyelvi kommunikáció szabályait. A konstitutív szabályok a regulativ vagy normatív szabályokkal állnak szemben. Utóbbiakra az jellemző, hogy tőlük logikailag függetlenül létező cselekvéseket szabályoznak. Ilyenek például a társas érintkezéseinket irányító illemszabályok. A konstitutív szabályok létezésétől viszont logikailag függ az általuk vezérelt cselekvések létezése. Ez jellemzi számos játék szabályait. A sakk például csak akkor valóban az, aminek hívják, ha a figurákat a játék lényegét jelentő konstitutív szabályok szerint mozgatják. 1.2 Beszédaktusainkat nemcsak a fentiek jellemzik, hanem az a mód is, ahogyan a kommunikatív szándék bennük megnyilvánul. Eszerint meg fogunk különböztetni explicit és implicit beszédaktusokat. A beszélő az alábbi nyilatkozatok kimondása révén rendre a megnyitás, illetve a megígérés aktusát hajtja végre. (1) Az értekezletet megnyitom. (2) Megígérem, hogy nem mondom el senkinek. Mindkét fenti példánkban szerepel a végrehajtott aktusra utaló ige: megnyitom (l)-ben és megígérem (2)-ben. Az (l-2)-höz hasonló, (explicit) performatív igét tartalmazó megnyilatkozásokat explicit beszédaktusoknak. nevezzük. Tekintsük most az alábbi nyilatkozatot: (3) Nem mondom el senkinek. (3) elhangozhat (2)-höz hasonló körülmények között, és ekkor lényegében ugyanolyan következményekkel jár a beszédeseményre nézve; azaz alkalmas arra, hogy kimondása révén a beszélő (2)-ével egyenértékű beszédaktust valósítson meg. Röviden: (2)-vel is, (3)-mal is lehet ígérni. Utóbbiban azonban nem szerepel a végrehajtott beszédaktusra utaló performatív ige. A regulativ és konstitutív szabályokról részletesebben lásd Searle (1969, 33-35 és 1971, 41-42). 16