Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

ZIMÁNYI ÁRPÁD: Helyes kiejtésünk ügye a tömegtájékoztató eszközökben (1945-1985)

berében) s kilenc albizottsága. Igyekeztek távoltartani a mikrofontól a roszszul beszélőket, fogalmazókat (követelményminimum), illetőleg rendszeresen javaslatot tettek a rádió elnökségének a káros nyelvi jelenségek megszüntetésének módjára (műsorok nyelvi vizsgálata). Fáradozásuk nem hozta meg a várt sikert: a későbbi elemzések a beszédtechnikai helyzet rosszabbodásáról tanúskodnak (pl. DEME LÁSZLÓ: A beszédkultúra helyzete a Magyar Rádióban, a rádió szerepe a magyar beszédkultúrában. Belső anyag. 1982.). Hamar világossá vált, hogy törődni kell a televízió hivatásosainak beszédjével is. Szakadék keletkezett bizonyos műsorok túl lezser beszédmódja, nyelvezete és a kötöttebb bemondói nyelvhasználat között. A bemondók, riporterek alapvető képzésén túl azonban nem sikerült létrehozni külön nyelvi bizottságot e nagy intézményben, bár 1983-ban a belső munkatársakból szerveződött egy ideiglenes gárda, melynek eredményei meglehetősen szerények voltak. LŐRINCZE LAJOS és GRÉTSY LÁSZLÓ vezetésével csak 1987-ben látott munkához a Magyar Televízió Nyelvi Bizottsága. 3. A cikkek, adások témák szerinti csoportosítása 3.1. A magyar szavak kiejtése 3.1.1. A rövid és a hosszú magánhangzók megkülönböztetése. 1954 után mindvégig szerepelt a sajtóban a gyakoribb típushibák bemutatása: bura, bölcsőde, elodáz, kormány, Körös — Körös, körút, öv, zug — zúg stb. Az ingadozásnak nemcsak az az oka, hogy egyes táj nyelvekben a köznyelvi normától eltérő forma honosodott meg, hanem az is, hogy az írógépek betűkészletéből hiányzott néhány magánhangzó. 1965-től sorozatosan figyelmeztettek erre a nyelvművelők, míg végre rendeződött a helyzet (pl. Magyar Nemzet 1965. okt. 31. stb.) 3.1.2. A zárt e - ö hangváltozatú szavak. Az előző pontban foglaltaknál ugyan ritkábban szóltak erről a témáról, de a sajtóbeli cikkek általában csoportosan jelentkeztek, és a kérdés fölvetése vitát kavart. (A rádióban és a televízióban különösebben nem mutatkozott meg ennek tárgyalása.) Először a rádió műsorai kapcsán figyeltek föl az e — ^megkülönböztetésére a vizsgált anyagban (Magyar Rádió c. hetilap, 1954. dec. 6-12). Említésre méltó vita zajlott le ugyanerről tíz évvel később (Magyar Nemzet 1964. nov. 21., dec. 6., 13., 30.). A legnagyobb vihart BODOLAY GÉZA 1974-ben közölt állásfoglalása váltotta ki, melyben az e használata, terjesztése és írásban való megkülönböztetése mellett kardoskodott (Elet és Irodalom szept. 7. és Magyar Nemzet szept. 8.). Hét hozzászólásban a legkülönfélébb nézetek ütköztek (pl. Magyar Nemzet nov. 10., dec. 8., 1975. febr. 9. stb.). BODOLAY 1983-ban is hangot adott véleményének (Élet és Tudomány 469). Az e - Ö hangváltozatú szavakkal a sajtón kívül a rádió is foglalkozott (pl. Magyar Hírlap 1977. ápr. 23.; Nyelvünkről néhány percben c. műsor, 1985.; stb.). 101