Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Tanulmányok a magyar nyelv, az irodalom köréből. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

BACHÁT LÁSZLÓ: A debreceni diáknyelv néhány kérdése

diákok jelzői, a coli, colos, hosszú, góliát, égimeszelő, a magas diákok jelzői. A tehén, a dromedár, a ló, a dagadt, a dundi, a dübbencs, a hájbáj, a tömörgyönyör, a dömper, a nagy darab és kövér gyerekek jellemzői. Akit könnyebb átugrani, mint megkerülni, az alacsony, igen kövér ember. Az egyszálbélű, a giliszta, a gebi hosszú sovány gyereknek a csúfoló jelzője. Az erős fiú deltás, kajakos, badis, kottás (ez utóbbi csak Debrecenben használt szó), a kopasz dimafejú, a fekete hajú és bőrű, kormos, bokszos, brazil vagy cigány, a vörös piroska, a szeplős pettyes, lúdtojás, a szemüveges kígyó, a hosszú lábú hosszúláb, a szép leány, menő és jó tarisznya, pretty, jó bőr, a jó alakú lánynak jó a karosszériája, a szép lábúnak jó az alváza. A nagyon csúnya és utálatos fiúra és leányra a református gimnáziumban azt mondják: r^ (rohadtu! ronda). A belső tulajdonságok kifejezésére ugyancsak sok szó él a nyelvhasználatban. A buta gyerek lökött, hiányzik egy kereke, agyilag zokni, hangyás, nyomott, gyagyás, dinnye, dilis, elmentek neki, de még nem jöttek vissza, az okos diák jó fej, nagy fej, átment értelmesbe, a ravasz nagy franc, a beképzelt játssza az eszét, megjátssza magát, adja a bankot, nagyképű, Ő a Jani, a gyámoltalan nyámnyila, aki hazudik, az hadovál, átmegy szivattyúba, az Andersen, a buta és műveletlen diák nagy nulla., bunkó. Aki sokat beszél, hadovál, nyomja a szöveget, nyomja a sódert, szövegel, aki veszekedik, szívózik, zűrt csinál, s ha ennek következtében nem áll vele szóba valaki, akkor mosolyszünet van köztük. A külső és belső tulajdonságra utaló szavak közül debreceni a kottás, hosszúláb, mélynövésű és a jó tarisznya szók, a református gimnázium szavai: r?, pretty és protkás. A régi diáknyelv az emberi test részeit külön diákszóval nem nevezte meg. A kobak, a mancs és a pracU szókat az egész társadalom használta, rosszalló megnevezése voltak a fejnek és a kéznek. Ma szinte minden testrésznek van diákszava. Ilyenek: kukiyuk (szem), duda, előny, tejcsárda (mell), csőr (száj), hári (haj), tappancs (láb), porszívói, orr), pilács (szem) stb. A református iskola tanulói nem használják ezeket a beszédben. Az újabb szógyűjteményeimben a testrésznevek száma nagyon kevés, inkább csak azokat szeretik megnevezni, amelyeket társaságban kimondani nem szokás. A legszelídebbet idézem: pofa [az arc). A ruházkodás szavai is a régiségben a köznyelv szavai voltak. A mai diák annál több szót ismer és használ ezek megnevezésére. Ilyenek: szerelés, szerkó, cucc, cula, hacuka, rongy, gumma, pulcsi, farmis, farmó, naci, uniform, templomi ruha, fekete-fehér, Bocskai (az utolsó négy csak a református gimnazisták nyelvében él), bőrharisnya. Aki elegánsan öltözik, az átment divatosba, kitört rajta a kultúra, az divcsi{a divatos rövidítése), kinyalta magát, menő szerkója van. 145