Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

HIDY PÁLNÉ: A lélek szárnyán

A lélek szárny cin Elhangzott 1993. augusztus 30-án Kakuk Jenő (élt 44 évet), Kakukné Molnár Klára (élt 42 évet), Kakuk Eszter (élt Jő évet), Kakuk Zsuzsanna (élt 14 évet) temetésén. Kedveseink! Ti, az. immár örökre egyiittlévők és összetartozók, az egymástól már soha el nem választhatók! Ti, itt benn a szívünkben, és ti ott fenn, a messzeségen túl, ott fenn, a FÉNY és BÉKE birodalmában! Dermedten állunk. Emberi létünk olyan pontján és olyan pillanataiban, amikor és ahol a szó elakad, a szó kevés, ahol csak a szív legtisztább és legigazabb érzéseinek van helye, mert ezek, és csakis ezek képesek túljutni elcsukló hangunkon, és vissza nem tartható könnyeinken. Lehunyt szemmel és néma ajakkal, a lélek szárnyán indulunk felétek... És hisszük, hisszük, hogy elérünk Titeket. Köszönjük a sorsnak, hogy találkozhattunk veletek, hogy életetek életünknek része lehetett. Köszönjük, hogy megismerhettünk egy családot, egy otthont, ahol a szeretet olyan minőségei léteztek és munkálkodtak, melyek sugárzó erejénél sokszor és sokan melegedtünk, ahol a betoppanó mindig nyitott ajtókra talált, és ahonnan lélekben feltöltődve, a szellemi és lelki egymásra találások erőt adó élményével jöhetett el barát és ismerős, tanár és diák egyaránt. Sokan és sokat kaptunk Tőletek, általatok. Fülünkbe csengő dallamok, tudatunkba vésődő verssorok, gondolatok, hangok és hangulatok hozzák, őrzik most már rejtőzködő lényeteket. Lázadva és nemcsak a földi, de a totális igazság hitében is meginogva kérdezzük: akkor hát miért? Miért éppen Ti? Miért éppen most, és így? Miért? Miért, és miért? Nincs válasz. Most még nincs. De valami megdöbbentő és szívszorító sejtelem nem hagy nyugodni bennünket. Hogy ami történt, miattunk és értünk is történt. Milyen sokan vagyunk itt... Mennyire sokan vagyunk, akiket alapjaiban ka vart fel, rázott meg az, ami veletek történt. Milyen sokan érezzük úgy, hogy talán még soha, de soha nem szembesültünk ilyen rettenetes erővel lét és nemlét nagy kérdéseivel, hogy LEHETETLEN, most valóban lehetetlen kikerülni és megkerülni a nagy szembesülést önmagunkkal és életünkkel... A HIÁNY fájdalmának viharában még katartikusabb erővel vésődnek belénk a Tőletek, a Tőled tanultak, Jenő.