Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

Egy polgár halálára

magát, s valószínűnek tartotta, hogy bármit csinál is és akárhová megy a jövőben, ezt a honvágyat érzi majd mindig, s ezt a rokonságérzetet..." De hát ki is volt ez a kaliforniai magyar, aki az elmúlt 40 évben csak az általa hagyott emlékekben, antikváriumokból előbukkanó köteteiben, külföldről becsempészett naplóiban, néhány elszánt rajongónak hittérítő el- és rábeszélésében voltjelen a honi irodalmi közéletben? Elsősorban polgár volt. Egy kassai patríciuscsalád szigorú értékek szerint nevelt fia. Polgár a szó középkori értelmében; a munka, az alkotás, az érték teremtése és befogadása, az emberi tisztesség gyakorlása ötvözeteként. Ahogy Kassai polgárok című drámájának János mestere hirdeti: ,,A polgár messzire néz és látja, hogy mindenfelé ő építi az új világot... Mázos fazekat és tálat gyúrnak az agyagból, hogy ember módra étkezzenek az emberek, szövünk vásznat és barchetet, hogy ember módra öltözzenek az emberek, díszítjük Isten és az emberek házait, vigyázunk a közös szokásokra, dolgozunk, olvasunk és zenélünk." Jellemző itthoni megítéltetésére, hogy e művét a magyar irodalomtörténet kánonja, a „spenót" (A magyar irodalom története I—VI. kötet) tíz oldalon belül minősíti „reménytelenül gyönge munkának" fontos, izgalmas alkotásnak. De polgár volt a szó XX. századi értelmében is. Kíváncsian és riadtan figyelte az önmaga pusztítására kísérleteket tevő Európa. Érdeklődése ennek a világnak megfigyelését, rögzítését (Egy polgár vallomásai 1934; Szegények iskolája 1930; Napnyugati őrjárat 1936; Kassai őrjárat 1942), az őrtálló, a krónikás szerepét bízta rá. Azt a szellemi értékmentést, amely irodalmi mozgalmakban és azokon kívül is olyan erősen jellemezte a '30-as évek európai literátorait. Egyik legnagyobb hatású művéről írta Cs. Szabó László: „A Féltékenyek csöndes honvisszaszerzés, nemzeti mű." De alkotásaiban a XX. századi polgár kultúráját, hinterlandját vesztett, a cselekvést csak szemlélve megélő lelki válsága is hangot kapott. A Zendülők kamaszai metafizikus nyugtalansággal élik át a kisvárosi lét sivár egyhangúságát, nővér zongoraművész hőse nem akar tudomást venni a sikerrel kecsegtető jelenről, Casanova (Vendégjáték Bolzanóban), milyen ismerős Fellinitől, az elvont esztétikum világát választja a valóság helyett. A polgár Márai számára példa, emlék és fájdalom maradt. Visszavonuláshoz vezető kincs, a lélek mélyén rejtegetett lehetőség. Olyan tartalom, mely nem bírja el a konzekvenciákat nélkülöző formai változásokat. „Szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarébb érzem otthon magam, mint polgárok között: anarchiában élek, amelyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot" - írja naplójában. A II. világháború után ismét az őrjáró mindent feltérképezni akaró tekintetével járja be második otthonát, Európát. Az eredmény vékony kötet, itthon az utolsók egyike: Európa elrablása. Még hazajön, még riasztja az 327