Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

HEGYESI HUDIK MARGIT: A romantikus dal kialakulásának körül-ményei és három Schubert-dal művészi előadásmódjának sajátosságai

dalok terjedéséhez nagyban hozzájárult a népdal iránt feltámadó érdeklődés és a polgárság körében egyre gyakrabban használt billentyűs hangszerek megjelenése. Jólnevelt polgárlány természetesen tudott valamilyen szinten „klavírozni" a csembalón, a klavikordon vagy a fortepianon (a mai zongora közvetlen őse) és mellé énekelni könnyű népdalszerű dallamokat.'-Ilyen jellegű tetszetős de nem túl nehezen előadható, formailag többnyire strófikus jellegű dalokat alkotott a bécsi klasszicizmus három nagy atyja: Haydn, Mozart és Beethoven, aki a dalt mint zenei formát a motivikus-tematikus történés logikusan fejlődő folyamataként értelmezte. A bécsi klasszikusok a dalszerzés terén nem tűztek maguk elé magasabb célokat, inkább csak alkalomszerűen foglalkoztak megkomponálásukkal. Úgy kezelték, mint a könynyed szórakoztatás eszközét. A bécsi klasszikából kiindulva a 19. század teremti meg a német műdal típusát Schubert, Schumann, Brahms, és Wolf személyében. Egon Friedell „Az újkor kultúrájának története" című munkájában így ír Schubertről: „Amiképpen a Grimm-testvérek a német mesét megteremtették, vagyis nem kitalálták, hanem műalkotássá emelték, úgy nemesítette meg Schubert, és úgy tette a magasabb rendű műformákkal egyenrangúvá a népdalt. "

2 A dal énekhangra írt, a szöveg szempontjából azonos felépítésű (sor- és szótagszám) versszakokból álló, rendszerint kísérettel ellátott zenei költemény. Eredete szerint megkülönböztetünk kíséret nélküli népdalt és hangszeres kísérettel ellátott műdalt. Formai szempontból három típusa van: a strófikus dal (a szöveg változik, a dallam és a kíséret ugyanaz), a variált strófikus dal (a dallam és a kíséret bizonyos versszakokban megváltozik), illetve az átkomponált dal (a szerző a dallamot nem strófikusan, hanem a vers minden sorához külön idomulva zenésíti meg). Az átkomponált szerkesztésmód leginkább a balladákra, az elbeszélő jellegű epikus dalokra jellemző (pl.: az „Erikönig "). Tartalma szerint nagyon sokféle lehet: egyházi (himnusz, óda, kantáta) vagy világi (gyermekdal, táncdal, katonadal, kantáta). Az előadó-apparátus (énekesek száma) szerint létezik: szólódal, duett, tercett, kvartett stb. A dal fejlettebb, dekoratívabb, szélesebb, dramatikusabb változata az ária. A líra a világ kimondhatatlan tulajdonságainak a kifejezése: a költeményekben a lényeg a sorok között van. A zene ezt a tartalmat szavak nélkül fejezi ki. A romantikus dalokban nem annyira a vers minősége a fontos, hanem a zeneszerző fantáziája és 2 Dietrich Fischer-Dieskau: A Schubert dalok nyomában. 243