Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

KÖDÖBÖCZ GÁBOR: Kányádi Sándor költészetszemléletének ala-kulása, a lírai személyiség formálódása

az egysíkú elképzelésektől - kísérletező kedvűvé: experimentálóvá tette".

19 A poétikai-műfaji sokszínűségében is szuverén, a metamorfózisaiban is önmagát őrző költő egyszerre képes dialógust folytatni a magyar és világlíra legjavával. Egyed Péter teljes joggal nevezi Kányádit reflexív alkatú költőnek, aki „megteszi az utat a pikareszk felől az ironikusig, miközben az utópia ősegységéből egységmozzanatként csak a moralitás érzékenység-formái maradnak meg".

2

0 Az életművet a hatvanas évek derekától változó intenzitással kísérő nyelvi-poétikai kétely valóban a reflexivitást helyezi előtérbe. A műhelygondokról, alkotói dilemmákról és a költészet általános helyzetéről megfogalmazott verses üzenetekből kétféle következtetést vonhatunk le: a nyelvre mint uraihatatlan jelrendszerre való ráutaltság korszakos paradoxona Kányádit is megérinti, ugyanakkor az újszerű feltételekhez való alkalmazkodás nem jelent nála törést vagy önfeladást; a Harmat a csillagon hitvallását és alapvető művészi törekvését - ha némileg módosult formában is - képes megőrizni. Bizonyos versekben a nyelvi-stilisztikai kétely az anakronizmus, a korszerűtlenség bírálatát jelenti: „Ne szólj, a szavak elrongyolódtak, / ütöttkopott ószeri limlomok" (Ne szólj, 1965), „Untatják már a metaforák a lelket" (...) „pincékben, padlásokon hányódik a fennköltség" (...) „tavakká gyűltek a szavak, / fáradt gépolaj rajtuk a pátosz" {Mégis, 1967). Más helyütt az alkotóerő és az eredetiség hiányára, illetve a reminiszcenciák veszélyére figyelmeztet: „Megírtak már mindent (...) Lassan az életünk is / merő utánérzés. / Magától ír a gép, / és csupa másod-harmad példányt / kopog." (Másolat, 1967), „kár annak a papír, aki / nem tudja megművelni" (El-elcsukló ének, 1952-68). Megint másutt az öncélúság elutasítása: „riszálják magukat tetszetős / interjúkban riszálják magukat / európa boldog költői egymással / versenyeznek a beállás / különböző pózaiban (...) beszélnek beszélnek / egymásnak beszélnek „ (Versek a vers körül - Széljegyzet lábjegyzettel, 1974-77), valamint az üresség és felszínesség leleplezése jelenik meg: „Mire való üres dobozokat / rakni a kirakatba, / mire való? (...) Veszedelmes képzettársításokra / csábítnak, veszedelmesebbre, /mint az egész újabbkori költészet / ilyen irányú kísérletei. / Ne, ne, ne rakjatok / üres dobozokat a kirakatba!" (Üres dobozok, 1968). Miközben Kányádi Sándor szívós eltökéltséggel keresi a megfelelő nyelvi-formai megoldásokat, a közlés és kifejezés újszerű lehetőségeit, a tárgynyelv metanyelvvé alakításának technikáit, a költészetellenes valóság és az antilíra fejleményeire is kénytelen reflektálni: „lassacskán azon kell eltűnődnöm / miért is írunk pajtás verseket / s van-e vajon költészet még a versben / Márkus Béla: ?"irodalom csak játék az egész"? Kányádi Sándor újabb verseiről. Tiszatáj, 1990/3.86. 2

0 Egyed Péter: Mítosz és kísértetjárás közölt. Igaz Szó, 1979/3. 249. 235