Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

Kocsis ISTVÁN: Jelentés a Tekintetes Úrnak

A jóléti állam termékei... Különben oly igyekvők, oly használhatók. Minek hát a lázadás? Ide egy apát! Ide egy vezért! Üsd, nem apád, inadszakadtáig! Kik vagytok ti, hé? Felemásságotok örökösei! Világotok torzképe! Mit akartok ti, hé? Még nem tudjuk. De ha majd tudni fogjuk úristen, micsoda erő! Hidrogénszőke jövő vagy hidrogénbomba. Úristen, ez aztán odasóz! Mi lesz belőletek, hé? Még nem tudjuk. Talán semmi említésre méltó. Talán a világvége. Talán az. ész győzelme. Vagy pedig... ? Nem így merültek fel itthon akkor még ezek a gondok, mondhatjuk egy igen-igen szűk réteget leszámítva meg sem fogalmazódtak. Cseh Tamás és Bereményi Géza is szelídebben gondolnak vissza a szóban forgó esztendőkre. Még emlékezünk a dalukra: „A hatvanas években fellazult tételben fogalmazódott meg a világ. Kafkában Sartreban, távoli bölcsekben ismerte meg önnönmagát. Oh a Balaton, régi nyarakon. Bár nem volt vitorlás hajónk..." Sokaknak azóta sincs, bár az évek előrehaladtával rájöttünk, hogy sok egyéb más is hiányzott a közérzetünk jobbrafordulásához. A cselekvési mozgástér behatároltsága mellett vagy azzal fordított arányban kerestük a saját kitörési pontjainkat. Figyeltünk az erdélyi irodalomra Székely Jánost. Sütőt, Kányádit olvastunk, szamizdatokat cseréltünk egymás közt. Elkezdtünk „külföldre" járni, persze ott is értették a magyar szót, és csak hálásnak kellett lennünk a román határőrnek, aki alaposan megmotozva engedett át Artándnál a határon. Egyre inkább tudatosult bennünk Adynak a kérdésfeltevése: „...S a rossz úton mert minden ellovan felüti néha a fejét a lovam És megkérdi még szép feje kigyúl: Hát mi lesz ebből tekintetes Úr?" 1

1