Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)
SZŰK BALÁZS: Archetipusok a mozgó fényben
úszó női kacajok, csönd (s ez pont a 10., szokatlan képre esik!), majd újból a lassú futam és a csend sejtelmes ötvöződése. A II. tétel a lírai képszerkesztéssel szakítva egy pszeudo-epikus jelképes történetet mozgat előttünk; Szindbádot fehér lova hozza „halottas kocsiján", egyik szeretőjétől a másikig, házak előtt, a dombon, a síkban, az elveszés dantei erdejében bolyongva. A kistotálok, bőszekondok barnás-szürkéjében, barnás-zöldjében, kék-szürkéjében csak ritkán villannak elő a fehérek (a suba gallérja, női alsószoknya, ajtó- és ablakkeret). Mikor a ló kilép az erdőből s elhangzik Szindbád kezdő, búcsúzó monológja („Talán mindenütt voltam, bálban és temetésben, erdőben és vízparton, bűnben és erényben. Sokat utaztam, most elfáradtam."), 1 4 3 kép erejéig (57-59.) visszatér az I. tétel asszociációsora (zöld fakéreg: 58.), kiegészülve az összegyűrődő, kígyóbőrszerű arany-ezüst női ruha bevillanásával (57., 59.). A hangok metamorfózisa is kimutatható: a 36. képben a csellós-uniszónos pengetéssel egy ütemben hallunk egy női hangot (36—40.): „Na, hazaviheted a gazdádat!" A konflissal az erdőbe érve elindul egy újabb csellószólam, s vele kiemelve Szindbád filozofikus monológja. A 57-59. képek csendje lezárja a pszeudó-epikus felvezetést, s érzéki nyugalmával előkészíti a III. - inzert - tétel lendületes táncmuzsikáját. A III. tétel látszatra statikus állókép: csak az izzó parázs színének fényesedése-tompulása jelzi a lüktető életet, amely magába hordozza a „tűzvirág" kinyílását. A valceres, erotikumot, bájt és pajkosságot egyszerre idéző ellenpontozó zene, a feliratok szecessziós ornamentikája a rejtettség nyílt vizuális-akusztikus ellenszólama. A IV. tétel már az előzőnek a hangulatából táplálkozik: ha az enyhe fény volt, akkor ez a születő fény evoéja. Az Elégia ritmusképletéhez képest (lassú-gyors-lassú) minden fordított a Szinbád IV-es montázssorában (gyors, lassú-gyors): időtlen mellérendelés. Még hangzanak az inzert futamai, mikor tükörképszerűen megismétlődik a III. tétel utolsó 3 képe (61-63.): a kétszeri ezüstös ruhagyűrődést egy virágszirom bezárulásának szuperplánja zárja közre. Innentől (64-84.) a vegetáció (fehér ruhás nő a zöld kertben, a bibe belseje, virág-fej eltört ecsettel, barnás papíron rózsaszín szalag, a padon kitárt karral ül egy szőke, fehér ruhás fiatal lány, egy levél, rózsaszín-fehér virágszirmok kinyílása) és a halál-hó képzet (mezítelen fehér női test átperdülése a havon, egy kereszt hóval fedve, olvadó jég, a ködből elénk korcsolyázik a Tél tündére, mint a Vízkereszt, avagy amit akartok c. Sára kisfilm végén a gyermekek szélvitorlázása, Krisztus kereszt a hóban) snittjei ritmizálják a kisebb képszekvenciákat. A színekben a fehér és árnyalati (vaj, sárga, zöldes, barnás) lesznek az uralkodók, de egy-egy pillanatra a vegetáció (68.) és a halál képeiben (71.) is bevillan az élénk, égető piros vagy tompább rózsaszín: a fehér hóban egy 88
