Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

Ünnepi bizonytalanság

Szerencsém volt. Úgy lett titkom, biztonságot adó titkom, hogy nem keilett megszenvednem érte. Nem kellett szenvednem akkor sem, amikor anyám még '56 szeptemberében rosszul lett, mert elsős tanítónénim nevem mellé az osztálynaplóba az X-es megkülönböztető jelzést írta. Talán vannak, akik emlékeznek még, hogy ez mit jelentett. És nem az én szívemről gördült le a kő, mikor negyedikes tanítónénim (Isten áldja meg érte!) önkényesen, apám szeme láttára radírozta ki az akkori naplóból ezt a jelet. Nem az én érdemem, hogy a sportújság, mióta olvasója lettem: Nemzeti. Apám nevezte így. Nem az én érdemem, hogy mindig Urániának hívtam a mozit, ahová jártunk. Otthon máshogy nemigen hallottam. Nem az én érdemem, hogy nyiladozó irodalomszerelmem első idejétől Márai Sándor volt az egyik legnagyobb magyar író számomra. Keresztapám adta kezembe köteteit. De tagadjam le, hogy a „szenvedések" és „megpróbáltatások" kora - az ötvenes-hatvanas évek - életem nem leggyötrőbb, hanem legszebb időszaka volt? Hogy az úttörőházban láttam először tv-t, és a kis fáspincéjében berendezett meseszoba ott van kidobhatatlan kacataim között? Hogy igenis szerettem úttörő lenni, s kitüntetésnek vettem a csillebérci jutalomüdülést? S hogy úgy készültem az útra, ahogy ma nem tudok Velencébe készülni? Hogy Gagarin nekem tényleg a Sólyom volt? Ma is őrzöm az összes újságot, ami akkor róla tudósított, s amit akkor gyermeki hevülettel egész rokonságommal és baráti körömmel gyűjtöttem és gyűjtettem össze. Tagadjam le, s kerüljön a szemétkosárba az a pillanat, amikor a IV-es (Gagarin) iskola fizikai előadójában, osztályunkban másodikként, felvettek a KISZ-be? Vizsgáljam felül akkori büszkeségemet? S hogy korántsem én léptem ki dacos fővel e szervezetből, hanem az hagyott le, mint József Attilát a párt. Hogy életem legnagyobb élményei közé tartoztak a szovjet filmek: Ballada a katonáról, Szállnak a darvak, Tiszta égbolt, Negyvenegyedik, Vörös kányafa, s uram bocsa

1 - korábbról még a Gyapottündér, meg a Csuk és Gek is? Hogy könynyeztem, mikor apám Gal Cézárként énekelte az egri színpadon: „Szél, szél, szállj keletről hozzánk" Dunajevszkij Szabad szél című operettjében? Hogy háromszor olvastam cl Koszmogyemjanszkaja asszony Zója és Sura című könyvét, és hogy szavalóversenyt nyertem Sólyom György: Csak a béke című, erősen propagandaízű versével? Biztonságérzetem volt, és nem keveredtek bennem a dolgok. Szerencsém volt megint: soha nem kellett kimondanom azt a szót, hogy ellenforradalom. Természetemmé vált, s nem érdememmé, hogy ezt ne tegyem. Családom nevelt istenhívővé, s csak magammai kellett megküzdeni, hogy gyerekeim is azok legyenek. Nem kellett mártír önfeláldozás ahhoz, hogy elsős koruktól hittanra járjanak, áldozzanak, imádkozzanak. Ma október 23-a van, piros betűs ünnep lett végre - és mégse vagyok boldog. Pedig ünnepségek..: stb. Pedig a sport Nemzeti, pedig a mozi Urá325