Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

LISZTÓCZKY LÁSZLÓ: Versekben tündöklő Erdély

nehézség között, ki értette volna meg, hogy ez is fájhat? Aztán később már nem is fájt. Betokosodott ez is, mint minden gyász. Most sokszor fáj megint. Mikor télen a RMSZ-ban megjelent „A Bolyai" c. cikkem, - kérték az EMKE-től, hogy menjek velük kiszállásokra felolvasni. A szívemet tenném a közönség elé, - de nincs már erőm utazni. Vagy kérnek még verset, és nem tudok küldeni. (A meséket szívesen kiadnám, szükség is volna rá, de nem tudom az elintézések, a lehetőségek útjait.) A Hazahív a hűség-ben megjelent versemtől nem voltam elragadtatva. Későbben már nem is írtam ilyen „fellengősen". Bár, Balogh Edgár azt írta róla, h. „gyönyörű, híven tükrözi a könyv alapgondolatát, szép és igaz". Igaznak, igaz! Még a virágcsokrok is, melyeket az induláskor kaptam. Köszönöm kedves Lisztóczky László, h. a sorssal ezt még megadatta nekem! Külön köszönöm azt, hogy nem ismert engem, tehát a vers megjelentetése nem nekem szólt; hanem a versnek! De a „halott költő" még megérte! Remélem, megkapja ezeket a sorokat, annak ellenére, hogy az. irányítószámot nem tudtam felfedezni. Köszönettel és sok üdvözlettel: Kabós Éva A levél egy jellegzetesen XX. századi erdélyi magyar sorsot tár az olvasó elé. írója hányattatásaiért, szenvedéseiért csak élete végén kapott némi kárpótlást. 2002-ben - nyolcvanhét éves korában - bekövetkezett haláláig négy újabb könyve jelent meg. Két verseskötete: 1996-ban Csíkszeredában az Apám földjén, 2000-ben Marosvásárhelyen a Visszajátszás. 1997-ben Csíkszeredában láttak napvilágot Volt egyszer egy kút címmel visszaemlékezései, 1998-ban Marosvásárhelyen Havasok tündérei címmel meséi. Az Apám földjént ezzel a dedikációval küldte el Egerbe: „Dr. Lisztóczky Lászlónak - aki elindította ezt a könyvet -, köszönettel és szeretettel: Kabós Éva. Marosvásárhely, 1996. II. 2." A Volt egyszer egy kút előszavában Sütő András így rajzolta meg portréját: „itt van köztünk »talpig nehéz« bánatban, szenvedésben átélt évtizedeivel a 30-as, 40-es évek legendás alakja, a verset író, közlő, (nem asztalfióknak gyónó) földbirtokos lány, aki egyetlen kötőszót sem áldozott a »költői túlélés« érdekében. Osztályát fölszámolták, tehát őt magát is fegyveres útonállók kergették ki otthonából és hurcolták kényszerlakhelyre. Ezzel vége lett az ígéretes költői pályának is. Kabós Éva nem könyörögte be magát a forradalmi romantikába. Most pedig, hogy régebbi és újabb verseinek kis csokrát vehettük kézbe: öröm és bánat hullámzásában csodálkozom rá magam is a különös metamorfózisra. Mintegy jégtakaró alól szabadultan, félévszázados versek moccan23