Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

HEGYESI HUDIK MARGIT: A romantikus dal kialakulásának körül-ményei és három Schubert-dal művészi előadásmódjának sajátosságai

Ez az erős vallomásigény fogalmazódik meg a kor dalaiban is. A romantikus zene főbb témaválasztása a szerelem, a sorsszerű küzdelem, a halál, a megdicsőülés (a Verklärung-hang) körül mozog, de a már korábban felhasznált téma is megjelenik a romantikus szerzők palettáján (a természet világa). Az e/jkultuszhoz tartozik a szubjektumnak a minél eredetibb módon való megnyilvánulása, tehát az élő népzenei tradíció és a nemzeti múlt emlékeinek bemutatása is. A romantikus művész az élet átfogó, egyetemes kérdéseit közelítette meg filozofikus melységgel, de feltétlenül erős szubjektív indíttatással. Az alapjaiban megváltozott művészi életérzés egyre kevésbé alkalmazta a kifejezés régi módjait: új zenei formák jelentek meg (nocturne, capriccio, rapszódia, ballada), ill. a régiek esetenként átalakultak (etűd, műdal). A 19. század elejétől a zene egyre kevésbé csak muzsika: tudatosan akar megtelni irodalmi és képzőművészeti elemekkel. Nagy mértékű változás tapasztalható a művész és társadalom viszonyában is: a 18. század végéig a muzsikusok alkalmazotti életformában tevékenykedtek hercegek és királyok kivételesen megbecsült szolgájaként. A 19. századtól az előadó-művészet kivált az alkotói gyakorlatból, a művész szabad egyéniség lett, önfenntartóvá vált, tehát a kiszolgáltatottságot a szabad élet létbizonytalansága váltotta fel. Ez a személyi függőségtől való szabadulás hatalmas fellendülést adott a 19. század zenei életének, bár a piac kereslet-kínálat törvénye miatt a művészek életformája és egzisztenciája problematikussá vált. Ez a kiszolgáltatottság magyarázza a romantikus művész jellemvonásait: a gyakori hangoskodását, a teatralitását, a befelé fordulását, az esetenkénti múltba való menekülését. A műfajok általában hosszú évtizedek történeti folyamatainak eredményeképpen jönnek létre, az esetek nagy részében nem lehet egy kompozícióhoz kötni megjelenésüket. A romantika muzsikája közvetlenül a 18. század zenéjéből, a bécsi klaszszicizmusból nőtt ki. E két korszak között nem ismerhető fel olyan éles határvonal, mint amilyen például elválasztja a barokkot a klasszicizmustól. A 19. század fontos zenei műfajai egyértelműen az előző nemzedékek zenei nyelvére támaszkodtak (opera, szimfónia, vonósnégyes, szonáta, versenyművek). A romantikus zeneművekben változatosabbá vált a ritmika, egyre gazdagabbá és sokrétűbbé a harmónia, egyre színesebbé a hangszerelés. Ez persze együtt járt a korábbi egység elvesztésével is, hisz minden zeneszerző igyekezett egy saját nyelvet kialakítani, aminek következtében kialakult a 19. század egyik jellegzetes műfaja, a romantikus dal. A műfaj kialakulása német területeken a 18. század első harmadától követhető nyomon, amikor az egyszerű, strófikus dalt tartották a dalnak. Nyomtatásban gyakori a „Lieder und Gesänge" (Dalok és énekek) cím. A 242