Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

KÖDÖBÖCZ GÁBOR: Kányádi Sándor költészetszemléletének ala-kulása, a lírai személyiség formálódása

A Küküllő menti Nagygalambfalván született Kányádi Sándor az erdélyi magyarság gondjaiban osztozó krónikásként, a kisebbségi üzenetek tágas horizontú költőjeként él az irodalmi köztudatban. Olyan szerzőt tisztelhetünk a személyében, aki „azért tanult meg európaiul, modernül, hogy európai szinten fogalmazhassa meg Nagy galambfalva problémáját. Az út során arra is képessé vált, hogy európai, egyetemes gondokat, kérdéseket is megfogalmazzon, de nála az európai, az egyetemes kérdésföltevés mindig Nagygalambfalva problémájával együtt jelenik meg"

8. A költővel készült interjúkban, leltárkészítő vallomásokban is ez a következetes erkölcsiség, az állandó készenlét, a „mozdulatlan elkötelezettség" látszik a leghangsúlyosabb mozzanatnak. A morális alapon megítélt magyar irodalmi hagyományról és a Petőfi-hatásról szólva megjegyzi: „Fontos számomra a stílusdemokrácia, a közérthetőség, de nem a gügyögés. Az én ideálom az volna, hogy a szó és a tett, a költő és az ember ugyanazt jelentse. A magyar költészetben ez nagyjából így is volt. Vannak kivételek, de azért valahol mindig volt valami nagy tisztesség".

9 Modernség és költészet kapcsán mondott szavait is bízvást szembesíthetjük a verseiben megjelenő alapmagatartással: „Az igazi modernség nem a mindenkori divat hajszolása, hanem az állandó keresése a változóban" (...) „A poézisnek van akkora ereje, ha igazán poézis, hogy egy nyelvközösséget össze tud kötni".

1

0 Figyelemre méltó az is, hogy miként vélekedik a saját költői hagyományhoz való viszonyáról: „Ha a Virágzik a cseresznyefát és mostani kötetemet (Szürkület) nagy magyar irodalmi példával próbálom illusztrálni, akkor úgy viszonylanak egymáshoz, mint Ady Endre két első kötete az utánajövökhöz. (...) De még egy dolgot, amit én a kezdő verseimben sem tagadok meg: magatartást, hozzáállást, vershitet én azóta sem cseréltem".

1

1 Az írásban kizárólag technikát látó, a csak „szabásmintára" figyelő eszménytelen pragmatizmus korában már-már üdítő kivételnek számít, ahogyan Kányádi Sándor a követendő költői magatartásról és a költészet szerepéről nyilatkozik: „Az, hogy a költészet állandó hiányérzetünk ébrentartója, szerintem forradalmi meghatározás. A nem beletörődő, állandóan jobbítani akaró, az önmagát mindig megújítani képes, a végleges megfogalmazásokat nem elfogadó ember típusa a forradalmár. (...) Én nem hiszek a végleges megfogalmazásokban, noha a költőnek az a dolga, hogy igyekezzék megközelíteni a tökéletest, a pontost, a véglegest. A végleges Pécsi Györgyi: „minden más táj csak óceán". Jegyzetek Kányádi Sándor költészetéről. Forrás, 1988/10., 46. Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: Disputa Kányádi Sándorral. In: Én otthon vagyok költő. Tárogató Kiadó, Bp. 1993. 138. " Nádor Tamás: Beszélgetés Kányádi Sándorral. Könyvhét, 1999. május 20. Kántor Lajos: A vers: állandó hiányérzetünk ébrentartója. Beszélgetés Kányádi Sándorral. Tiszatáj, 1979/5. 231