Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

KOZMA GYÖRGY BERTALAN: Táncsics könnyei

ber 12-én Hunyadi László ban Gara nádor leánya: Sarolta, 31-én a Szebeni Erdőben Eliza. Változatos műsorban nagy szerepek - színészi sikerek fo­lyama. 1813-ból csupán néhány színlapot ismer a szakirodalom, Székelyné nevét nem említi senki. Kolozsvári gazdálkodás, nagyváradi színtársulat (1814-1815) 1814-ben a kolozsvári színészek kiszorultak a Bethlen-féle házból ­amelyből lovarda lett -, s Pataky Sámuel házában, majd a Wesselényi-féle házban találtak ideiglenes otthonra. A májusban ideiglenesen feloszló, majd novemberben újra összeálló társulat Magyarországra vonult át. Székelyné nem tartott a társulattal. A házaspárnak ebben az időben már volt háza Ko­lozsvárt, a Páris utcában - amelynek vasrácsán még a színésznő halála után is fellehetők voltak az alábbi két monogramot formázó vasöntvények: „Sz J" és „V A" 9 0-, amelyet 4 000 forintos áron eladtak, s a pénz egy részéből Ko­lozsváron, a Kül-Monostor utcában egy nagy telket vásároltak, rajta egy kis házikóval, a fennmaradó nagyobb összegen pedig Szucság nevű községben 91 gazdaságot vettek haszonbérbe, oly módon, hogy maradék készpénzüket a falusiak között szétosztották napszámbérre. Minthogy a szucságiak sem a napszámot nem teljesítették, sem a pénzt vissza nem fizették, a Székely­házaspár anyagilag tönkrement a vállalkozásban. 1815. február 13-án Nagyváradról Székelyné levelet kapott Sándorffi Jó­zsef megyei főorvostól, aki ott magánszín házat üzemeltetett, s a Wándza Mihály igazgatása alatt működő társulathoz Székelynét és férjét meghívta. Jakab Elek szerint a meghívásnak eleget is tettek, mert a haszonbérbe vett birtokuk kezelését egy felügyelőre bízták, aki távollétükben a maga hasznára ügyeskedett, s ennek következtében a vállalatba fektetett összes vagyonukat elveszítették. 9 2 Az 1814 májusából fennmaradt színlapok tanúsítják, hogy Rhédey Lajos címzetes igazgató, Sándorffi József protektor és Wándza Mi­hály igazgató társulatához Nagyváradon szerződtették a Székely házaspárt is. A társaság júliusig szerepelt Nagyváradon, 6 előadás teljességgel igazolha­tó.^ Július 14. napján Schildbach Paulina, vagy a véletlen egybetalálkozás ünnepe 3 felvonásos érzékeny játékban Székelyné ifiasszony alakította Mári "" A kezdőbetűk feloldása: Székely József, illetőleg Ungár Anna. '' Szucság vagy Szucsák: erdélyi település Kolozs vármegyében, a Kalotaszegen, Kolozsvár­tól észak-északnyugatra, a város szomszédságában, 3499 kh területen. A Macedónia nevű római tábornégyszög és római kőbányák mellett települt község. Első okleveles említése 1297-ből való. 1) 2 Jakab 1871, 121. p. y 3 Kelemen 1997, 39. p. 182

Next

/
Thumbnails
Contents