Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

FORGÓ SÁNDOR—HÄUSER ZOLTÁN—KIS-TÓTH LAJOS: A média informatizálódása

A média sajátosságait vizsgálva annak mágikus természetét emeli ki a szerző, ,,nagyon sok hasonlóságot, analógiát fedezhetünk fel mind a média által közvetített üzenetek, mind az üzenetek befogadása terén". - A televízió által sugárzott műsor (kép) és az általa bemutatott világ (valóság) között mind a műsor alkotói, mind a műsor nézői hajlamosak azonosságot feltételezni. - A televízió műsorai is közösséget hoznak létre, illetve erősítik a műso­rok által létrehozott közösség összetartozását, akárcsak a mágikus bar­langrajzok. - A média műsorai, képei mögött transzcendens, emberfeletti hatalom működik, amellyel szemben az ember meglehetősen kiszolgáltatottnak érzi magát. - A média által közvetített idealizált világ nagymértékben befolyásolja az emberek viselkedését és gondolkodásmódját. Ahogy a különböző vallásokban megfogalmazott (isteni) tökéletesség és teljesség egyfajta eszményként, erkölcsi parancsként, lelkiismeretként működik a hívő számára, úgy a média által közvetített üzenetek is felszólításokat és pa­rancsokat hordoznak. - A tömegkommunikáció által sugárzott műsorok többsége a nézők szá­mára mágikus szertartásként működik, másképp fogalmazva mágikus szükségleteket elégít ki. A tömegkommunikáció - az írott sajtó, a televízió, a rádió, a számítógé­pes hálózatok, az elektronikus játékok, a városokat és falvakat elborító pla­kátözön - egyre ellenállhatatlanabbá zúdítja ránk az információkat. Ennek következtében egyre inkább összekeveredik bennünk a média által közvetí­tett ún. „televilág" és valóságos életünk: ismeretlen tájakra utazhatunk pilla­natok alatt, azonosulhatunk a szuperhős tökéletességével, ugyanakkor vi­szont mindettől saját életünk határai zsugorodnak össze. Szinte már csak az tűnik igazán valóságosnak, fontosnak, érdekesnek és értékesnek, amit a tele­vízió közvetít: a reklámok idillikus világához, mindig mosolygó hőseihez képest szürkének, unalmasnak, csúnyának tűnik a saját életünk, a szexfilm­ben, akciófilmben, reklámfilmben általában minden sikerül - az életben minden sokkal bonyolultabb, nehézkesebb. Gyakorlati tapasztalataink és a különböző szociológiai felmérések is azt mutatják, hogy a felnövekvő nemzedékek egyre több időt töltenek az elekt­ronikus médiumok előtt, és ami talán fontosabb, szocializációs mintáik, ér­tékrendjük formálásában a tömegkommunikáció ma már nagyobb szerepet tölt be, mint a család és az iskola. A média osztja be napirendjüket; meghatá­rozza hogyan gondolkodjanak a világ dolgairól; életvezetési mintákat, sajá­tos nyelvi kultúrát közvetít, öltözködési, étkezési, vásárlási divatokat indít, 148

Next

/
Thumbnails
Contents