Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)
SZABÓNÉ STEFÁN EDIT: Főiskolások Egerről
A főiskola vonzáskörzetébe elsősorban Észak-Magyarország megyéit soroljuk, de statisztikai tény az is, hogy nincs olyan megye, ahonnan ne lennének hallgatóink, sőt külföldről is érkeznek hozzánk tanítványok. Válaszolóink között a városi-nagyvárosi (Budapest, Miskolc, Eger, Szolnok, Debrecen) hallgatók voltak a legtöbben - 66% - községekben él 23%, ennél kisebb településen 1 1%. Honnan érkeznek a hallgatók? • város • nagyközség • kisebb település 4. ábra Érdekes ez az adat több vonatkozásban is: - Városokban szinte mindenütt van (volt) több továbbtanulási választási lehetőség, mégis Egerbe jöttek. - A kisebb településekről érkezők között magasabb volt az Egert választók aránya (71,5%), és kevésbé számított a szak vonzása. - A nagyobb városokból érkezők viszont Egert kicsinek, kissé unalmasnak, túl csendesnek találták. (Természetesen ez a „hátrány" másoknál „előnyt" jelentett.) A főiskolai élet és a hallgatók városi jelenléte, anyagi és egyéb okok miatt a hét első napjaira koncentrálódik. A kulturális intézmények, szórakozóhelyek vezetői tudják, hogy mely napokon lehet számítani a hallgatók jelenlétére. Válaszolóink átlag 4 napot töltenek a városban. Legtöbbet az első- és negyedévesek (4,3, illetve 4,1), legkevesebbet a harmadévesek (3,4). Más oldalról megközelítve: összesen a kétszakos hallgatók közel öt napot (4,8) töltenek a városban, óra- és egyéb kötöttségeik is nekik a legmagasabbak. A családok támogatják a diákok tanulmányait, különösen az első- és másodévesekét, 91,6% és 83%. Harmad- és negyedév során a támogatás ugyan csökken, de még mindig 81% és 63%. Sajnos nem kérdeztünk rá sem a támogatás nagyságára, sem annak okaira. Valószínű, hogy a felsőbb évesek