Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

NAGY SÁNDOR: A fümíinanszírozásról

filrnválasztékot biztosítanak, s üzemeltetésük gazdaságosabb a hagyományos moziknál. Az első multiplex mozit (Corvin Budapest Filmpalota) 1996-ban nyitotta meg a Budapest Film, amelyet azonban gyors ütemben követtek újabbak Budapesten, majd a nagyobb vidéki városokban. Hamar nyilvánva­lóvá vált, hogy a multiplexek mellett a hagyományos és art-mozik képtele­nek az életben maradásra, s hogy az amerikai filmekre specializálódott, nagyközönséget vonzó multiplexek nem szolgálnak ki minden igényt, kíná­latuk nem eléggé változatos, a kis közönséget vonzó, de értékes filmeket ugyanis kihagyják a kínálatukból. A magyar közönségnek és a művelődéspo­litikának azonban szüksége van olyan mozikra is, amelyek ugyan nem (olyan) nyereségesek, de értékes kultúrát közvetítenek, s ezért kiemelt műve­lődéspolitikai, valamint pénzügyi támogatásuk nélkülözhetetlen. Az MM A megalakulásától különös gondot fordít az art-mozik fennmara­dásának elősegítésére. E cél sikeresebb teljesítése érdekében a pályáztatási rendszert is átalakították. 2003-tól - a forgalmazáshoz hasonlóan - az art­mozik is alanyi jogon vehetik igénybe a támogatást, de ehhez bizonyos felté­teleket teljesíteniük kell. Például: - Meg kell felelniük az art-mozik meghatározásának, mely szerint az art­mozi az a filmszínház, amely előadásainak 50%-ban, fő műsoridőben ­tehát 18-21 óra között - art besorolású filmet vetít. Az art besorolást az MMA végzi, az art besorolású filmek listáját is náluk lehet megkapni. - „Az art-mozi támogatási keretből nem részesülhet az üzemeltető, ha a mozi működéséhez közvetlen központi költségvetési támogatásban ré­szesül, valamint a 6 vagy e fölötti teremszámmal rendelkező úgyneve­zett multiplex mozi." (MMA pályázati kiírása, 2003.) - Az egységesen megállapított összeget az előadások vagy a heti műsor­számok után lehet igénybe venni, ahol az art-mozi 100 fő alatti termé­ben legalább 20%-os, 100 fő feletti termében legalább 10%-os kihasz­náltságot tudott teljesíteni. - Különbséget tesznek a vidéki és a fővárosi art mozik között, mert a lá­togatószám (amely erőteljesen befolyásolja a bevételeket) e szempont­ból is differenciált. 2003. január l-jétől igénybe vehető támogatás mértéke egy előadásra: Vidéken Fővárosban 100 fő alatti terem 8000 Ft/előadás 4000 Ft/előadás 101-200 fős terem 10000 Ft/előadás 6000 Ft/előadás 201 fő feletti terem 12000 Ft/előadás 8000 Ft/előadás 112

Next

/
Thumbnails
Contents