Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

NAGY SÁNDOR: A fümíinanszírozásról

zásra ad támogatást. Tevékenységében azonban a filmforgalmazás nem ját­szik kiemelt szerepet, inkább a járulékos területeket (például filmtárgyú könyvek kiadása, rendezvények lebonyolítása) támogatja. Az NKA a Ma­gyar Filmszemlén induló filmek költségvetésének csak 1-2%-át finanszíroz­za. Jelentősége a pénzhiány miatt elakadt filmek támogatásában nagyobb. Mozgókép Szakmai Kollégiumához évente több száz pályázat érkezik, s a benyújtott pályázatok többsége nyer is, mert inkább több pályázatot minősí­tenek támogatandónak - bár emiatt egyenként kevesebb pénzt kapnak -, mint fordítva. A filmes szakma azt fájlalja, hogy míg az audiovizuális ágazat fizeti be a költségvetésbe a legnagyobb összeget, a pályázati úton elnyerhető támogatás összege messze nem azonos a befizetettek pedig a film az egyik legköltségesebb kulturális ágazat. 1991-ben az MKM és 27 szakmai szervezet létrehozta a Magyar Mozgó­kép Alapítványt (MMA), amely 1998 óta közalapítványként működik. Tevé­kenységével elősegíti, hogy a filmszakma finanszírozása kikerüljön a köz­vetlen állami irányítás és finanszírozás alól, s az állami költségvetésből ka­pott pénzt szakmai kritériumok alapján, pályázati úton, demokratikusan osz­szák el a támogatást igénylők között. Az MMA-nak 6 szakmai kollégiuma tevékenykedik, melyek feladata a pályázatok kiírása, a pályázati irányelvek meghatározása, a beérkező pályázatok elbírálása, a támogatás összegének megállapítása. A pénzügyi háttér biztosítása és a költségvetés felosztása a szakmai kollégiumok között a Nemzeti Kuratórium feladata. A források elosztásán túl a MMA menedzseli is a magyar filmet, támo­gatja a magyarországi filmszemléket, magára vállalja a filmszervezetek tag­díjait. Nagy előnye, hogy a bemutatás előtt álló, de pénzhiány miatt be nem fejezett filmeknek gyors, utólagos segítséget is nyújtanak, s pótlólagos kifi­zetésekre is van mód! Filmfinanszírozásra az állam közvetlen költségvetési támogatása az MMA rendelkezésére bocsátott összeg, amely reálértékben évről évre csök­kent. Míg az 1998-ban rendezett 29. Magyar Filmszemlére benevezett játék­filmek költségeinek 29%-át fedezték a pályázati úton elosztott pénzek, addig a 2003-ban rendezett 34. Magyar Filmszemlén már csak a 14%-át. 2002-ben 83 filmprogram nyert támogatást pályázat alapján a MMA-nál! 1992-ben az MMA létrehozta a Magyar Filmuniót azzal a céllal, hogy a Filmunió segítse ismertté, elismertté tenni a magyar filmeket itthon és kül­földön egyaránt, továbbá hogy külföldi személyiségekkel, szervezetekkel együttműködjön. Az MKM által 1993-ban létrehozott Magyar Történelmi Film Alapítvány is fontos tagja a filmfinanszírozás alapítványi rendszerének. A céljai megva­lósítását szolgáló kezdeményezéseket és programokat támogatja pályázati úton. 105

Next

/
Thumbnails
Contents