Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1991. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 20)
Szilva Jánosné: I. A női úszósport férfiakétól eltérő vonásai
2. A győzelemhez szükséges személyiségjegyek Nem elég csupán fizikailag és pszichikailag felkészíteni a versenyzőiket, ismernünk kell azokat a személyiségjegyeket, melyeknek nagy szerepe van a sportolónk egyéniségének kialakításában, valamint az eredményességben: A történelmi fejlődés során az aktivitás a dominancia, a versenyzőképesség az agresszivitás ezek az ún. férfias személyiségjegyek segítenek a teljesítmény elérésében. Sajnos csak amerikai kutatók eredményeit találtam, így még bizonyításra várnak a megállapításaik. V. J. Crandall és munkatársai végeztek kísérleteket, 3 és fél éves gyerekeknek agresszív cselekedeteket mutattak be filmen. Az ezt követő játékhelyzetben, ahol ugyanolyan babát adtak a gyerekek kezébe, mint a filmen, a fiúk agresszívabban viselkedtek, mint a lányok. Más gyerekekkel kapcsolatos kísérletekben arra az eredményre jutottak, hogy a leányok inkább nyújtanak segítséget, mint a fiúk, a fiúk a szülőktől irányítást várnak, a leányok gondoskodást és szeretetet, személyes törődést. A leányokra sokkal inkább jellemző a kompromisszum, mint a férfiakra. A szorongással, félelemmel, aggodalommal kapcsolatban végzett méréseikben azt tapasztalták, a leányokat a kudarctól való félelem passzívvá tette. A 13—14 évesekkel történt megfigyeléseknél a fiúk újra kezdték a sikertelen kísérletet, a lányok a sikerest ismételték. A teljesítmény motiváció versenyképesség tesztvizsgálatainál megkérdezték a gyerekeket, mennyire várnak maguktól sikereket. A fiúk minél tehetségesebbek voltak, mind el is várták és természetesnek tartották, hogy el tudják látni a feladatot. A leányok pedig minél tehetségesebbek voltak, annál kevésbé vártak maguktól sikert. A kutatók azt a megállapítást vonták le a fentiekből, hogy az alkotó tevékenységet a nemenként eltérő személyiségvonások segítik személyiségükben. Tehát azok a leányok, akik a többieknél uralkodóbbak, agresszívabbak, versenyképesebbek, azok érik el a legjobb teljesítményt. Mintha ezt Székely Éva példája igazolná. Az életéről írott könyvében megjegyzi, hogy ő inkább férfias jellemvonásokkal rendelkezik s ezért tudott nyerni. Kisgyermekekkel foglalkozva magam is azt tapasztaltam, hogy a fiúk a gyengébb társukkal szemben agresszívabbak, a leányok segítőkészek, anyáskodók. A kudarccal kapcsolatban pedig épp az ellenkezőjét. A fiúk szégyenlik a kudarcot, nem próbálkoznak, a leányok sokkal szorgalmasabbak, tanulékonyabbak türelmesebbek. 169