Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Chemiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Hidy Pálné-Lacahta István: A Nyugdíjasok Népfőiskolája

A népiskolai jelleg meghatározta a jelentkező idős emberek is­kolázottságát. Ez nagy szóródást mutatott a néhány osztályos elemi végzettségtől az érettségiig. Valami olyan programot akartunk nyúj­tani, ami ilyen körülmények között is lehetővé teszi mindenki érdek­lődését, kötődését. Globálisan ezt a "Testi-lelki egészségünk" témában találtuk meg. Úgy véltük, hogy mindennapi életük és a korosztály fejlődés­lélektani jellegzetességei biztosítják majd a téma iránti affinitást. Várakozásunkban nem csalódtunk. Az előkészítés időszakában sok-sok témát gyűjtöttünk össze, amelyek mindegyike kapcsolódott valahogyan főtémánkhoz, a testi­lelki egészséghez. Jól láttuk, hogy a pályázaton nyert összeg nem elegendő ahhoz, hogy az összes tervünket realizáljuk. Az ünnepélyes megnyitó után minden résztvevő egy terjedelmes listát kapott ötlete­inkből. Az írásos anyag egy-egy pontját részletesen is ismertettük, hogy elegendő információ birtokában dönthessenek, mivel is szeret­nének igazán foglalkozni. Hozzászólásaik alapján (még döntés előtt) igazítottuk egyik-másik témán. Miután mindenki írásban szavazott a neki legjobban tetsző programokról, összesítettük az elvárásokat, elgondolásainkat egyeztetve módosítottunk, összevontunk néhány témát. A közös tervezéssel azt akartuk elérni, hogy lehetőleg minél több idős ember érdeklődésének megfelelő legyen a kurzusunk. Erezhetően tetszett a résztvevőknek a közös tervezés és döntés, s azt tapasztaltuk, hogy ezzel már a sorozat elején megnyertük őket. Tanúbizonyságát adtuk rugalmasságunknak s annak, hogy mi segí­tők, s nem meghatározó tényezők akarunk lenni ebben a kapcsolat­ban. Tiszteltük és meghagytuk az önállóságukat, s ily módon már a kezdő lépéseknél magukénak érezhették ezt a kurzust. Még a választás előtt elmondtuk tájékoztatónkban, hogy mi­lyen célok vezéreltek bennünket, s hogy milyen szempontok figye­lembevételével alkottuk meg a bőséges témakínálatot. Ezek között ott volt a sok- vagy többoldalúság. Szándékaink szerint elméleti és gyakorlati jellegű foglalkozások váltogatták egy­mást. További céljaink között szerepelt a színvonalas szabadidő eltöltés és a közösség kialakulásának lehetősége, a közösséghez való kötődés élményének biztosítása. Néhány olyan témát is ajánlottunk, amelyek speciálisan egri vonatkozásúak (helytörténeti, neves épüle­tekhez kapcsolva; Eger irodalmi élete és érdekességei, stb.), melyek 86

Next

/
Thumbnails
Contents