Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1994. Sectio Chemiae.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Mészáros Ilona: A nevelő-oktató munka a társulati iskolákban a két világháború között

Az idézet ma már csak nosztalgia. Állnak a vastornyok, de né­mán és magukra hagyva, keseregve emlékeznek. S tövében ma is ott áll, kissé átalakítva a vaskohászat emlékeit őrizve a vasgyári iskola épülete, ami ma KOHÁSZATI MÚZEUM. Ennek az iskolának a múltjából elevenítek meg néhány emlé­ket, amire akkor sok ember lehetett büszke. A gyáralapítás után, amilyen mértékben fejlődött a gyár, növekedett a dolgozóinak száma, gyarapodott a község lakossága, úgy vált mind égetőbb szükséggé a munkások gyermekeinek iskoláztatásáról való gondoskodás is. A múlt század közepén Ózd város mai területén mindössze 4 elemi iskola volt. A gyáralapítás első éveiben Ózdon a különiskola felállításának kérdése még nem volt olyan sürgős, mert a munkások nagy része külföldi szakmunkás volt, akik rövid időre csak azért jöttek ide, hogy a helyi munkásokat betanítsák, így családjukat nem is hozták ma­gukkal. Idővel azonban a gyári dolgozók száma növekedett és ekkor már elodázhatatlan volt egy különiskola felállítása. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű RT önálló iskolát nyitott nemcsak a gyár közelében, hanem a környék bányatelepein is (Bánszállás, Farkaslyuk, Somsály). Az iskolákat a rimái tőkések jól jövedelmező befektetésnek látták, ezért is támogatták bőkezűen. Mivel Ózdon csak fizikai munkásokat akartak neveltetni, elég volt az az iskola amit a gyár tartott fenn. Talán ezért nem volt itt 1945-ig magasabb jellegű iskola. Viszont amit irányított, ott a legjobb nevelőkről gondoskodott és a feltételek is sokkal jobbak voltak a község felekezeti iskoláiénál. A rimái tanítók fizetése is lényegesen magasabb volt a más tanítók fizetésénél. így pl.: felekezeti tanító bére 800 Korona állami tanító bére 1000 Korona a rimái tanító bére 1200 Korona és lakás, fűtés, világítás. Elvárta, hogy a legtökéletesebb munkát végezzék, s ha kifo­gása volt ellene elbocsátotta, vagy kisebb vétség esetén egy másik iskolájához helyezte át. 99

Next

/
Thumbnails
Contents