Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Vas Miklós: A munka oktatása a nemzeti alaptantervben és a tanárképzés
keznünk, hogy a más tantárgyakba szétosztott ismeretek tanítására az ott érintett szaktanárokat is fel kell valamilyen módon készíteni. Ha feltételezzük, hogy az életvitel elemei több tantárgy között kerülnek felosztásra, akkor meg lehet vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy a konkrét munkaműveletek tanítása egy tantárgy keretében megvalósulhate. (Ezt is csak azon az áron tehettük meg, hogy az Életvitel-háztartás teljesen szuverén területeit mesterségesen szétválasztottuk az azon belül jelentkező cselekvésektől). A technikának is megvannak a maga szuverén területei, amelyet háztartástani ismeretek tanításával nem tudunk lefedni. Igaz ugyan, hogy a technika az élet minden területét átszövi, hiszen egyik megközelítésben az ember harmadik környezete, amelyet maga körül mesterségesen megteremtett. A műveltséget ma úgy értelmezzük, hogy az olyan társadalmilag szükséges ismeretek és célszerű magatartások összessége, amelyekkel az ember környezetéhez aktívan alkalmazkodni, azt megóvni és fejleszteni képes. Ennek része a technikai műveltség is, melynek kialakításához és a technikai tevékenységeket jellemző képességek és készségek kifejlesztéséhez az élet sok területéről választhatunk példaanyagot. Ilyen megközelítésben a háztartástan tárgyköréből vett ismeretek jelentős hányada is tanítható "technika szerűen". A háztartás példaanyaga alapján azonban nem taníthatók azok a technikai rendszerek, amelyek a tágabb környezetet jellemzik. Pl. a távolsági közlekedés építményei (út, vasút, híd), járművei, az energia, vízellátás nagyobb rendszerei, távközlés, hírközlés és egyéb nagyobb léptékű információs rendszerek, a különböző alapvető termékek és nyersanyagok gyártástechnológiái, összetettebb gépek, géprendszerek működési elvei. Ez a felsorolás még igen hosszú lehetne, ugyanakkor még arról szót sem ejtettünk, hogy az alkotó munkához szükséges problémamegoldó gondolkodás, a modellezés útján megvalósítható ismeretszerzés, egyáltalán a munkához szükséges képességek kifejlesztéséhez szükség van bonyolultabb rendszerek vizsgálatára, mint amilyen egy háztartás lehet. A jelen helyzetben, amikor számottevő technikai lemaradottságot kell leküzdenünk, nem térhetünk vissza egy tartalmilag jelentősen leegyszerűsített és leszűkített munkaoktatáshoz. Kategorikusan elvethetjük tehát azt az elképzelést, hogy a technika tantárgyat váltsa fel a háztartástan. 189