Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Scientarium Economicarum et Socialium.(Acta Academiae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Mikes Zdenkóné: Pályapedagógia és életpályára nevelés
lésében, de ugyanakkor társakra is, olyan őszinte véleménytmondó partnerekre, akik életútjának alakulásában is hatnak rá, akiket emberi értékeik alapján tisztelnek. Az egymásrautaltság és a kölcsönösség érzése az iskolai és az iskolán kívüli munkában egyaránt kialakítható. Az életpályára nevelés féléves programjában arra a folyamat jellegre próbáltunk koncentrálni, amely a gyermeket érő tudatos és spontán nevelő hatások nyomán eredményhez vezethet az életútra való felkészülésben. Jelentős szerepet szántunk ebben a tanulás-tanítás és a munka kölcsönhatásának. Ennek érdekében rámutattunk azokra a lehetőségekre, amelyek a tevékenységen alapuló tapasztalatszerzést biztosíthatják órán és órán kívül, a tanárjelöltek e rövid néhány óra alatt csupán bepillanthattak az e téren nyert kutatási eredményekbe, amelyek számukra ismeretlenek voltak. Szemmel láthatóan újdonságot jelentett nekik, hogyan építhetők be az iskolán és a tanórán kívüli tevékenységek az egyéni életút megalapozásába. A tanári feladatokból értékelték, hogy a többirányú gyakorló szintén (klub, szakkör, érdeklődési körök stb.) milyen szerepet játszhatnak az egyéniségfejlődésben. Pályaorientációs modellen keresztül láthatták a pályára történő felkészítés összefüggéseit. A szakirodalom feldolgozása jól ötvözte az elméleti ismereteket és a gyakorlati tapasztalatokat. Az ehhez társuló pszichológiai alapozással a képzésben résztvevők szakemberekké válhattak. Munkámmal egy hasznos törekvést bemutatva jelezni szeretném, hogy a társadalom kihívásaira, a gazdaság gyors változásaira, mely többek között munkanélküliséggel, pályamódosítással, átképzéssel jár, a képzésnek választ kell adnia. Természetesen tanulmányommal e válasznak csak egy láncszemét érintettem. 42