Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Nagy Sándor: A tér és az idő egy magyar pikareszk regényben. Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci
nőm művészi törekvéssel, amely a legősibb regényelem, a kaland, valamint a magyar elbeszélő irodalom örökségeként felfogható anekdota egybeépítésével a cselekményes regény életképességét bizonyítja. Alapvető regényelméleti tételünk szerint az epikus világalkotás legfontosabb struktúraeleme a kronotoposz, amely e felfogás szerint leginkább alkalmas lehet tipológiai minősítésre 3. A regényben érvényesülő tér- és időbeli viszonylatok eldöntik a cselekmény jellegét, illetőleg éppen a mű eseménysorát szervezik cselekménnyé; a kronotopikus elemek rendszerében megszervezett és elrendezett cselekmény a személyiségépítés, a lettek, cselekedetek közege is egyúttal; s végül a kronotoposz függőségében létező cselekmény és jellemek együttesen hozzák létre a regény világképét, a mű jelentését. Biztosítják annak egységét, s mint lehetséges viiágot a befogadó (olvasó) számára elfogadhatóvá teszik az epikus fikciót. Ily módon a kronotoposz, illetőleg a kronotopikus mozzanatok elsődlegessége vitathatatlan, s ezért indokolt, hogy vállalt feladatunk, a Kakuk Marci regénytipológiai értelmezésének teljesítése érdekében először a tér-idő viszonylatokat vegyük szemügyre. A Kakuk Marci-sorozat lazán kapcsolódó darabjainak eseménysorát a biográfiai idő két fontos mozzanata fogja egybe. Marci elárvulása, a "rendesen tisztálkodó társadalomból" való kiszakadása, hányódásainak kezdete szülővárosában az egyik életrajzi időmozzanat (ekkor a "kis Marci lizenegy-tizénkét éves volt" — ír ja róla Tersánszky a Bevezetésben), a másik pedig az az objektív időbeliségében meghatározhalatlanabb kronotopikus mozzanat, amikor a főhős kalandjaiból hazaérkezve újra szülővárosával, Málnás-Újvárossal szembesül: "...Szedem hát magam, és csak úgy, erre-arra barangolva tartok az országúton meg mezőn, ahogy jön, a város felé. Gyűjtök egy csokorba vadvirágot, hogy mindjárt kedveskedjek Annuskának, ha találkozunk... Nézdegélek magamnak, mit változott a város környéke a sok év alatt, hogy nem voltam itt..." — mondja az otthonteremtés reménységével várakozó Katzky Márton a sorozat utolsó darabjában, az Annuska (1941) című rész végén. Majd a befejezésben: "Engemet azóta itt tartanak maguknál Makovitsné meg a lánya, Annuska. Hasznomat veszik, meg kell hagyni, sokban. Pedig nem kopik el kezem-lábam a dologban... És nagyon hazudnék, ha azt állítanám, valaha is, valahol is, jobban folyt a sorom... Áldás, békesség legyen mindnyájunkkal!" Az idézett részletekben olvasható és a főhős időtudatának jellegzetességét pontosan közvetítő kitételek — "sok év alatt", "azóta", "valaha" — elmossák a kalandjait tizenegy-tizenkét éves korában kezdő Marci ekkori életkorát, ami jelzi azt is, hogy a biográfiai idő két szélső mozzanata között nem a biológiai lépték tagolja a regény időt. Marcinak vannak ugyan objektív időélményei, de ezek nem alakítják személyiségét, nem formálják nézeteit a világról, csupán rendszerint egy-egy újabb epi82
