Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Ludányi Mária: Középkori motívumok Gergei Albert históriájában 53 Máthé József: Valóság és fikció Petelei István novelláiban

Épp a valóságközeli fiktív moűellálás érdekében -- s alkata, tehetsége sugallatai szerint is — találja leginkább alkalmas műformának a rajz- és tárcanovellát, amelynek sajátos, egyéni változatait — mint korábban már jeleztük —(számos kortársához hasonlóan) az újságírói-publicisztikai gyakorlatban alakítja ki, majd csiszolja, tökéletesíti. A hírlap tárcarovatában, a "vonal alatt" közölt írásnak tudvalevően rövidnek kellett lennie, s a rövidség mértéktartást követelt a meseszövésben és szerkesztésben egyaránt. "Petelei avatott kézzel dolgozta ki ezt a miniatűr műfajt — állapítja meg Biszlray Gyula —. Többnyire csak egy-egy jelenetet, egy alakot, egyetlen helyzetet vagy hangulatot vetett papírra; úgy azonban, hogy a vázlat a ki nem rajzolt vonalakat, összefüggéseket, az előzményeket, a háttért is sejtesse és megértesse."

1

8 Galamb Sándor szerint: "a bemutatásnak e szándékosan torzó volta (...) a ballada hézagos kifejezésmódjával tart rokonságot, vagy ínég távolabbi példát keresve, Rembrandt képeihez hasonlít, amelyeknek csak egyes részeire vetül fény, a többi sejtelmes homályban marad"

1

9. És tegyük hozzá: mivel az író röviden sokat (minél többet) igyekszik elmondani, szavainak annál nagyobb az értelmi és hangulati megterheltsége, jelentésessége, s a tárgyak, emberalakok, helyzetek rajza annál frappánsabban, de nem csekélyebb hitelességgel villantják fel a gondolati-érzelmi lényeget — az írói "üzenetet". Való igaz: Petelei jellegzetesen átmeneti kor, a "fin de siécle" életérzésének a megszólaltatója, a fáradt lemondásé, rezignációé, ami azonban korántsem valamiféle megfoghatatlan, romantikusan "kitalált" miliőben, hanem a vidéki hétköznapok közvetlen realitásában gyökerezik. Keserű kiábrándultsággal látja és láttatja az életet, idillikus mesékkel, szép illúziókkal nem andalítja olvasóit. Könnyű szórakozást, felüdülést valóban nem kínálnak az ő novellái, miként a balladák és sorstragédiák sem, amelyekkel megannyi rokon vonást mutatnak. Egyebek mellett bizonyára ezért is maradt évtizedeken át mindmáig — ahogyan számos méltatója őt nevezi — csupán az "írók írója". Ám ez sem kevés. JEGYZETEK 1. J. Kleiner: Fikcja intelektualna w literaturze (1922) (Az intellektuális fikció az irodalomban); idézi: Henryk Markiewicz: Az irodalomtudomány fő kérdései. Gondolat, Bp., 1968. 95. 2. Markiewicz, uo., 99. 3. A. Gide: A pénzhamisítók, ford.: Gyergyai Albert. Bp., 1966. 183—184. 4. Markiewicz, i. m., 101-102. 78