Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)
Ludányi Mária: Középkori motívumok Gergei Albert históriájában 53 Máthé József: Valóság és fikció Petelei István novelláiban
4. Petelei alakjai tehát a vidéki hétköznapok egyhangúságában őrlődnek vágyaikkal, emberségükkel. Életszerűen "kitalált" és jellemzett, analóg-fiktív szereplői ők a századvégi társadalomnak, jóval innen a fantasztikumon, közel a mindennapok realitásához. Említettük, többségüket élőmodellekről mintázta meg, akikkel családja, kisvárosi szomszédsága körében vagy sétái, utazgatásai közben ismerkedett meg. Érdekesek és sokatinondóak — épp a valóságközeli jellem- és helyzetrajz tekintetében — "beszélő" nevei, amelyek (egyéb eljárásokkal, eszközökkel együtt) sokféle hangulat, magatartás-elem kifejezői (rokonszenv, megbocsátó derű, fanyar irónia, éles szarkazmus, bágyadt melankólia, megvetés, harag). Gyermekkori eszmélkedésében (a családi hagyomány szerint 1 7) nagy szerepet játszott "Rebi néni" (Eránosz Rebeka), a népes Peleiei-ház jóságos "védőangyala", a pártában maradt távoli rokon, aki mintha anyja lett volna, féltő gonddal nevelte, és képzeletét, mesevilágát alakította. Rebi néni alakja (Annamária, Klára, Veronika vagy más néven) számos novellában felismerhető. így például a Jer édes a karomba hősnőjében: "Annamária néni vén leány, egy jólelkű, mindennel megelégedő ártatlan lélek, aki sohase gondolt világi mulatságokra, aki tán sohase volt fiatal, egész életében szolgált és szeretett (...). Ő bizonyosan úgy született, ama szelíd szemekkel, csontos, barna arccal, vértelen, keskeny ajakkal (...), munkától bogos ujjakkal; ama kávészínű, minden divatot megtagadó, feszesen álló ruhával; és ily külső díszek nélkül szűkölködvén, más se vette észre s ő se tudhatta, hogy néki valami neme volna, és ah! bizonyára vágyó szemmel sohase méregette végig őt férfiszem, s ama dolgos kezet férfiujj nem érintette szerelmes indulattal...". Az édesanya c. novella hősnője, a vén dada (Klára) türelmesen engedelmeskedik az elkényeztetett gyerek szeszélyeinek, táncol is, ha ez úgy kívánja; az apjától kapott levelet is neki kell felolvasnia, mert ő "jobban olvassa", mint bárki más. És Rebi nénire emlékeztet Az óra Veronikája is, aki buzgón imádkozik a misén, és titkolt csalódásán s haragján felülemelkedve -- megértő szánalommal és szeretettel veszi gondjaiba volt jegyesének kislányát. Petelei az előkelősködő, a tönkrement, de társadalmi rangjukkal hivalkodó szereplőinek gyakran ad szokatlan, feltűnő nevet, s erre ő maga is utal ironikusan: "...a jelesebb fiúk részére jelesebbnek tartva a szebb nevű Alfréd, Elemér stb. fiúkat" [A kis Gáspárovics). A Lobbanás az alkonyatban hősnői "idegen hölgyek"; Vilhelmina asszonyság "kissé érett, sőt elvirágzó"; "a leányt Virginiának hívták. Dallamos, ritmikus, a s úri név ez". A csalással hirtelen meggazdagodott Lakatos Márton a magukat arisztokrata-ivadékoknak vélt "unokái" előtt így végrendelkezik: "Elég ha csak te, méltóságos unokám (gondolom, Szilárdnak hívnak), meg a nénéd, Adelaid, a reménybeli báróné, és húgod (nem Melániának hívjátok-e?, mert az ilyen fene cifra úri neveket nehezen tartja az eszében egy ilyen vén paraszt." Vagy: a Fekete tulipán úrhatnám asszonya nem keresztelteti fiát Salamonnak — ahogyan apját-nagyapját hívták 76
