Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Szentesi Zsolt: Az ismétlődés és a metaforikus epikai struktúra Mészöly Miklós Megbocsátás c. művében

többször is, az egymástól sokszor látszólag független elemek pedig sajátos láncot alkotnak. így az egyébként esetenként magukban is jelképes értelmű tárgyak, szereplők, cselekmények még inkább megsokszorozódó konnotációs aspektusaikban léteznek, azaz jelentéseik megsokasodnak. Az egyik legfontosabb s legtöbbet szereplő motívum a vonatfüst, mely már csak azért is kivételes fontosságú, mert keretszerűen fogja közre a művet: "A vonat már rég kifutott az állomásról, a hosszan kígyózó füstcsík ott felejtette magát a levegőben. Az lelt volna valamilyen győzelem, ha ez a füstcsík nem foszlik szét, továbbra is ott marad a városszél fölött... Ha belesimul az égbolt visszatérő mindennapjaiba." (5 - Számozás az 1984-ben megjelent kötet szerint történik!) "Az írnokot álmában többször is megkörnyékezte egy hatalmasra tágított tablókép... A rendíthetetlen füstcsík ebből az álomképből sem hiányzott: ugyanott horgonyzott, mint hónapok óta."(82) Az írnok e "várakozása"(5) tehát beteljesül: a füstcsík nem foszlik szét, sőt: többször is hangsúlyozódik "el-nem-tűnése". így a motívum — mely rejtélyes, megmagyarázhatatlan bizonyosságként van jelen — furcsa érzést kelt(het) a befogadóban: ahol egy ilyesféle lehetetlenség mégis megtörténhet, az a világ bizonytalanságot, kiismerhetetlenséget árasztó, ugyanakkor van benne valami nehezen definiálható mítikusság és misztikusság. Mintha az idő végtelensége egy térbeli végtelenségbe transzponálódna, aminek időtlenség, finom lebegés, sejtelmesség a következménye. Ezt vélem igazolódni abban, hogy a kronotoposzt meglehetősen nehéz definiálni (valamikor az 1920-as vagy '30-as években vagyunk, egy magyarországi kisvárosban), de különösebben nincs is annak értelme. Ugyanis általában a historikum, azaz évszázados élmény- és érzésvilágunk rejtelmeinek egy töredéke, a történelem tudatalatti mélyrétegei s e historikum egyes emberekben történő lecsapódásai vetülnek itt ki. A vonatfüst nem foszlik szét a regény világában, s ezzel egyfajta önreflexiós funkciót is kap a motívum: a mű már azáltal is "győzelem", hogy megőrzi, a füstcsíkot. E megmaradó füst az írnok álmában is megjelenik a mű végén, ami nem egyszerűen centrális szerepét jelzi, de azt is, hogy a regény "hozzásegítette" az írnokot vágyának beteljesítéséhez (újabb önreflexió!): olyannyira tudatának részévé lett e kép, hogy álmának is részét képezi immár. így amire vágyakozott a mű elején, az teljes mértékben realizálódik a végére. Ez pedig jelezheti: egy műalkotás képes az emberi vágyak beteljesítésére, a vágy tárgyát szinte a realitásba léptetheti át. Ezáltal az írnok egyszerre lesz főszereplő, valamint egy külső fikciós figura, aki együttesen van jelen a műben és a művön kívül. Szinte észrevétlenül kettőzi meg a művilágol Mészöly e füstcsíkkal, ill. az írnok és a füstcsík összekapcsolásával. S még egy fontos jelentés: ha valami álmaink-tudatunk részévé lett, az hosszú időre (akár esetleg örökre is) képes ott megmaradni: így a vonatfüst "önállósulása", állan104