Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Hekli József: Ödön von Horváth (1901-1938)

kényszerült. 1938-ban, a német Wehrmacht ausztriai bevonulásakor, Svájcba mene­kült. Ugyanezen év nyarán Párizsba utazik, hogy egy amerikai producerrel az "Is­tentelen ifjúság" című regénye megfilmesítéséről tárgyaljon. A megbeszélés után gyalog indult vissza szállodájába. A hirtelen kitört vihar elől egy nagy fa alá mene­kült, s a Charnps-Elysée öreg fájának egy letört ága halálra sújtotta az írót. Ödön von Horváth akkor halt meg osloba, bizarr módon, mikor tehetsége már beérett, írásművészete a csúcsponton állt, s híres színházak versengtek darabjaiért. A világot látott, jól felkészült, több nyelven beszélő fiatal Ödön von Horváth a húszas évek elején, egy meglehetősen nehéz korszakban fogott hozzá a drámaírás­hoz. Az "izmusok", elsősorban a szimbolizmus és az expresszionizmus hatásának jegyében fogantak első darabjai. A színpadi zsengék keletkezésének idejére így emlékszik vissza maga a szerző: "Talán groteszk dolog, olyan korban, amelyben élek, s amely nyugtalan, és senki sem tudja, mi lesz holnap, darabok írására vállal­kozni. Mégis megkockáztatom, bár nem tudom, holnap mit eszek..." Első drámai kísérlete 1922 tájára tehető, mikor még főleg novellaírással próbál­kozott. Darabjának feltűnő "izgalmas" címet választott: "Gyilkosság a Mohrengasseban". A minden tekintetben gyenge minőségű, hatásvadász jelenetek­ből összeállított színpadi műben azonban itt-ott megbújnak olyan elemek, "szubsz­tanciák", amelyek a későbbi, érett "Voiksstück"-üket fémjelzik: többek között a ha­zug idill, a lappangó erőszak, a félresiklott emberi kommunikáció és a képmutató morál. A deprimált családi környezetben játszódó, mesterségesen "feltupírozott" sztorit maga a kezdő író is sekélyesnek ítélte, ezért a darabot íróasztala fiókjába süllyesztette. A sors különös játéka folytán 1980-ban a bécsi Akademietheater-ban megtartották az író hagyatékából előkerüli zsenge dráma ősbemutatóját. A húszas évek polgári társadalmának kiáltó osztályeilentétei, amorális üzelmei az első drámai kísérlet kudarca ellenére is Morvátliot újabb darabok írására készte­tik. 1926-ban, huszonötévesen, hozzáfog második drámájához, amelynek dialógus­típusai, egyes poénjei sőt maga a hősnő, Christine figurája is későbbi műveiben gyakran felismerhetők. "A szép kilátáshoz" című tragikomédia mondén-ízléstelen története egy szállodában játszódik — "Hotel a szép kilátáshoz"-ban, amelynek igazgatója egy lecsúszott, tönkrement filmszínész. A pincérek Strasser kétes múltú barátai. A hotel egyetlen vendége Ada, a hisztériás, alkoholista, férfibolond bárónő, aki az egész semmittevő, haszonleső társaságot kitartja. E züllött körbe tér vissza Christine, hogy saját és közös gyermekük sorsát rendezze csábítójával, a lezüllött Strasserrel. Az egykori hódító és lezüllött barátai összeesküdnek az életét rendezni akaró Christine ellen, és a lány, az emberi tisztességbe vetett hitében mélységesen csalatkozva, otthagyja a velejéig rothadt társaságot. 9

Next

/
Thumbnails
Contents