Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Tóth I. János: Spinoza etikája és a környezetfilozófia

ján viselkedő emberek a hosszútávon elérhető kollektív jellegű nyereségre törekednek.

1

3 A mindennapi tudat számára ez a két magatartási forrna úgy jelentkezik, mint a sajátérdeket követő indulatos vagy önző viselkedés és az erkölcsi elveket követő önzetlen cselekvés ellentéte. A mindennapi gondolkodásra jellemző dualista megközelítés szerint az önérdek azonos a rövid távú önzéssel, de ezt a mentalitást az erkölcsi szempontok ellensúlyozhatják. Sőt, esetenként az erkölcsös viselkedésből fakadó öröm kompenzálhatja az erkölcstelennek tartott, de nagyobb nyereséggel kecsegtető önzést.

1

4 Az önző viselkedés által megszerezhető anyagi javak és a morális értékek viszonyának a kérdése fontos döntéselméleti problémát jelent.

1

5 Valójában azonban a különbség inkább abban áll, hogy az ember az önérdekét követheti rosszul, azaz ésszerűtlenül, és követheti helyesen, vagyis ésszerűen. A rosszul felfogott önérdek általában közvetlenül megnyilvánul, és a szenvedély irányítása alatt áll, felbomlasztja a társadalmat, és veszélyezteti a természeti környezetet. Ezzel szemben a jól felfogott önérdek egyesíti az embereket, kollektív előnyöket biztosít, és megvédi a hosszútávú érdekeket is. A játékelmélet világosan megmutatja, hogy az önérdekkövetésnek alapvetően két különböző formája van: az individuális vagy dezertáló és a kollektív vagy kooperáló. A fogoly dilemma típusú interakciók egyik fontos paradoxona, hogy bár kollektív szempontból csak a kooperatív viselkedés tekinthető racionális viselkedésnek, a szereplők viszont általában az együttműködést nem tekintik racionális cselekvésnek, sőt a kooperálok határozottan úgy érzékelik, hogy érdekükkel ellentétben cselekszenek. Tehát míg társadalomelméleti szempontból általában a kooperatív viselkedés tekinthető önérdekkövető viselkedésnek - összhangban Spinoza felfogásával, addig a mindennapi élet és a közgazdaságtan éppen fordítva jár el, és kizárólag csak az individuális racionalitást tekinti önérdekkövető viselkedésnek.

1

6 7. (Környezetetika lehetősége.) Az etika hagyományosan csak a másik emberrel szembeni felelősséget hangsúlyozza. Kétségtelen, hogy a múltban a nem-humán természet iránti felelősségünk és kötelességünk másodlagos volt az ember iránti felelősségünkhöz képest. Korábban nem, vagy csak kisebb mértékben volt szükség arra, hogy az ember szabályozza a természethez való viszonyát. Ennek elsősorban az az oka, hogy a különböző természeti létezők meg tudták magukat védeni az emberrel szemben, s nem volt szükség arra, hogy az ember törődjön ezek fennmaradásával. Az ember és az emberi közösségek önzésével szemben az ökológiai rendszerek megfelelő ellenerőt tudtak kifejtetni. A fő problémát az emberi közösségek pillanatnyi fennmaradása és nem a hosszabb távon jelentkező környezetpusztítás jelentette. Jelenleg azonban az ember hatalma, nem utolsósorban a technikai, gazdasági, életszínvonalbeli fejlődés nyomán nyomasztó tülhatalommá változott, 74