Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Weiss János: Az interszubjektív etika megalapozásának programja

b) „Ha az univerzális és az egyes nem egyesül egyetlen cselekedetben, akkor az ész megy veszendőbe."

26 S ezt a két feltételes kijelentést fogalmazza át Schleiermacher két kategorikus imperatívusszá: a') „Lépjél bele úgy egy közösségbe, hogy ezzel együtt a magad számára is kialakítasz egy szférát." b") „Add át magad az univerzalitásnak, a magad teljes individualitásában."

2

7 Az ontológiai ténymegállapítás ilyen átfogalmazása mögött rejtett feltevések húzódnak meg. Valóban fennállna a veszély, hogy az interszubjektív erkölcsiség és a személyiség erkölcsisége nem találnak egymásra? S így a létrejött világba való bekapcsolódás helyett az emberiség visszazuhanhat a barbárságba? Ezekre a kérdésekre Schleiermachernél nem találunk közvetlen válaszokat. 4. Az interszubjektivitásra leselkedő veszélyek Az interszubjektivitás akkor kerül veszélybe, ha a társadalmi-történelmi világban a tényszerűség lép a létrehozás helyébe. A tényszerűség pedig a schleiermacheri dialektikus konstrukció szétesését feltételezi; s ebből a szétesésből (elvileg) kétféle veszély jöhet létre: az intézmények megszilárdulása és a közösségi és a személyes erkölcsiség szétszakadása. Nem lehet tagadni, hogy Schleiermacher dialektikus konstrukciója mesterkéltnek tűnik. A társadalmiság és az individualitás szintézisének programja felesleges vállalkozásnak tűnik, hiszen az erkölcsiség interszubjektív értelmezése már feltételezi az individuális és a közösségi mozzanatok összefonódását. Mivégre ekkor még egy hosszú gondolatmenet, amely visszatér az egyes ember álláspontjához? Két kézenfekvő választ találhatnánk. Az első szerint Schleiermacher talán maga sem találta elég meggyőzőnek a maga interszubjektív etikai koncepcióját, és ezért szükségesnek tartotta, hogy az egyes embert még egyszer játékba hozza, és beágyazza az erkölcsiség interszubjektív kontextusába. De lehet, hogy (mivel etikai koncepcióról van szó) Schleiermacher nem akart megelégedni tisztán elméleti leírásokkal, hanem a leírtakat imperativisztikus parancsok formájában is szerette volna megfogalmazni. A második válasz úgy szólhatna, hogy Schleiermacher ugyan a későbbiekben is fenntartotta a Brouillon zur Ethik felosztását, de elemzései egyre inkább a „legfőbb jó" kérdésére összpontosultak, s így maga 2

61. m. 260. o. 2

7 U. o. 26