Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Somos Róbert: Az etika patrisztikus értelmezése

a ponton felértékelődik. A platonista metafizika beépítésével egy, a korábbinál sokkal szélesebb tartomány keretein belül kerül sor a test értékelésére; jóllehet semmi része nincs a testnek az isienképiségben, de Isten teremtménye, jó, mert pedagógiai funkciója van. Ez a pedagógiai funkció abban nyilvánul meg, hogy a kezdetben testetlenként teremtett, szabad akarattal bíró s a jót nem szubsztanciálisan birtokló szellemi lények egy része elfordul Istentől, így testbe kerül büntetésképpen vagy a jóban megmaradó szellemi lény szolgálja az isteni tervet, melynek célja az, hogy az összes teremtmény viszszatérjen Istenhez. Test és anyag önmagában nem a bün jele, de az emberi testi állapot már az, és az egyén szempontjából rossz, mert eredeti állapotához képest egy bukott köztes állapotot reprezentál, mely az apokatasztasziszban, amikor Isten mindent magához hív, megszűnik. Kozmikus szempontból az anyag és a test a tökéletes isteni teremtőtevékenység eszköze, tehát jó, legfeljebb csekélyebb értékű jó, mint egy magasabbrendü állapot. Az órigenészi teológiában megjelenik a platonista lélektan antropocentrikus és kozmoszcentrikus megközelítésének kettőssége, amely a testből és lélekből álló ember egysége helyett a lelket tekinti a személyiség hordozójának, amelynek - azon túl, hogy természetes törekvése kifelé vezet a testi világból, - igenis van evilági küldetése is, hisz a testek világa nemcsak az anyag, hanem az anyaghoz kapcsolódó határozott, egyben racionális és szép minőségek világa is. A vallási értelemben vett célt Origenész több elődjével együtt Platón Theaitétoszénak „hasonlóvá válni Istenhez, amennyire az lehetséges" formulájával fogalmazza meg, s ez tartalmazza a jézusi tanítótevékenység utánzásának gondolatát is. A korábbiaknál sokkal árnyaltabb felfogása az anyagról, a testről és a szenvedélyekről lehetővé teszi számára azt, hogy ne az anyagban lássa a bűn forrását, hanem a helytelen választásban, a bűnös gondolatban (logiszmosz), a démoni tevékenységben. Az etikai értelemben vett rossz forrása a szabad akarat, melynek tényét Origenész oly fontosnak tartja, hogy az apostoli tanítás egyik sarktételeként veszi számba. Origenésznél az isteni igazságosság eszméje és nem valamiféle ismeretelméleti megfontolás a kiindulópontja annak, hogy látván a földi állapotban élő szellemi lények közötti különbségeket, annak okát az individuálisan eltérő súlyú vétkekben kereste. így a racionalizáló kutatás eljutott a lelkek preegzisztenciája doktrínájához, amit az azt nem ismerő szent iratok allegorikus exegézisével próbált megalapozni. Talán ezen a ponton a legplatónikusabb Origenész, s váltotta ki a legtöbb ellenvetést. Kései követői, a nitriai órigenista szerzetesek még el is túlozták eszméit. Evagriosz Pontikosz kinyilatoztatásszerű és nehezen érthető szentenciáiban vallotta mind a preegzisztens lélek tanát, mind a teljesen testetlen végső állapot azon doktrínáját, amely szerint minden feloldódik Istenben. Számára az anyag és a test már csak a lélek börtöne maradt, a tökéletes egyedüllét