Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Szabó Tibor: Gramsci morálfilozófiai elvei

az ember. Zárkózott, kissé magányos, de alapjában véve jó természetű ember volt, akinek a humanizmusa, emberszeretete mellett legfőbb erkölcsi elve jeliemének szilárdsága volt. Ha életmüvét vizsgáljuk, láthatjuk, hogy rövid élete során csak kevés öröm, de sok szenvedés és fájdalom jutott neki. Gramsci mindezt kivételes emberi méltósággal viselte, ami példaadó lehet a ma élő emberek számára is. 1. A közönyösség elutasítása Talán fiatalkori filozófiai jellegű művei közül az az 1917-ben írott kis esszéje a legismertebb, amit a Citta futura című torinói ifjúszocialista lapban publikált Közönyösség (Indifferenza) címmel. Ezen erkölcsi gondolatokat tartalmazó írás népszerűségét az is mutatja, hogy főbb műveinek 1997-es antológiájába is felvették és közölték.

2 Ebben ezt írja: „Gyűlölöm a közönyösöket. Hiszem, mint Friedrich Hebbel, hogy 'élni annyi, mint elkötelezettnek lenni'. Nem létezhetnek csak olyan emberek, akik kívül állnak a társadalmon. Aki igazán él, nem lehet nem az állam polgára, nem-elkötelezett. A közöny nem élet, hanem az akarat hiánya, parazitizmus, gyávaság. Ezért gyűlölöm a közönyösöket." A közöny kihat a történelemre is, az a fatalitás, amire nem lehet számítani, ami felborítja a legjobban felépített programokat. A közönyös olyan, aki hagyja, hogy az események bekövetkezzenek, s aztán azt mondja, hogy ez a fatalitás, ennek így kellett bekövetkeznie. Ezek alapján úgy látszik, mintha a történelem nem lenne más, mint valami természeti jelenség, valami földrengés, amire senki sem számított, és aminek mindenki áldozatul esik, az is aki aktív volt, az is aki passzív és közönyös. A közönyös ember viszont ki akarja vonni magát a következmények hatása alól azzal, hogy ő nem hibás, hiszen nem csinált semmit. Ez a képmutató, hipokrita magatartás, amit Gramsci itt bírál. Mert a képmutató nem teszi soha fel magának a kérdést: „mi lett volna, ha én is hozzájárultam volna mások erőfeszítéseihez? Nem másként alakult volna a dolog?" Ezt a felelőtlen magatartást már fiatalkorában bírálta az olasz gondolkodó, mint olyat, ami az immoralitásnak a sajátossága. 2. „Megmondani az igazat" Az őszinteség Gramsci egyik legfontosabb morális elvei közé tartozott. Szerinte mind a magánéletben, mind a politikában meg kell mondani az igazságot. Nem véletlen, hogy fiatalkori írásainak egyik válogatott kötetét igy nevezték el: Per la verita, azaz „Az igazságért".

3 Kényes kérdésekről is, mint a háború, az orosz forradalom, a nőkérdés, nyíltan kell beszélni. Ez egyúttal mindenféle hazugság elutasítását is jelenti nála. Tudta, hogy az igazság lehet a tömegek cselekvésének motorja, az önmegismerés forrása. 148