Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)
Törőcsik Miklós: A filozófia méltatlankodása
De nem tévedt el. A börtön mélyén e roppant tiszteletgerjesztő ábrázatú asszonyság megtalálta a halálra várót, és bár lángolt a tekintete, vigasztalást nyújtott neki. Szerzetesi cellák magányában rendszereket épített, egyetemi katedrákon lépte át azokat a határokat, amelyeket önmagának húzott és rombolta le azokat a falakat, amelyeket önmaga számára épített. Aztán hallgatta azoknak az ítéletét, akik megőrizték tiszteletre méltó korlátaikat. Amikor újra hercegi udvarok közelébe került, már okos volt. Tudott különbséget tenni: választhatsz hatalom és tisztesség között. És tudta, milyen reménytelen ez a választás. Egy szép, új világ hajnalfénye volt ez: a pirkadat pirosát a virágok között lobogó máglya fénye adta, a füstje viszont a városra árnyékot borított. Mint néhányan mások is, az új világban meggazdagodott és elveszített mindent. Tudomány lett és nem volt már tudás. Feltárt mindent, hogy a legvégén csak a feltárásról tudjon beszélni. Hiába borult rá a csillagos ég, és hiába lakott a szívben, eljött az idő, amikor a csillagos égről mások beszélnek, a többi pedig néma csend. Pedig mindent megpróbált. Fel akarta éleszteni a rég elpusztult Atlantiszt, meg akarta találni az új kősziklát, amelyre a tudás egyházát felépíti, amelyet aztán a hit kapui sem tudnak megdönteni. Uvegcsiszóló műhely mélyén fulladozott, csakhogy tisztességes maradhasson, budoárokban vakarózott, hogy sikeres legyen. Sikeres is lett: a vérpadon érte haltak meg és miatta, a parlamentekben az általa levert útjelzők alapján építették fel az új világot. Professzori pontossággal járta az útját, professzori hiúsággal, magányosan kevergette a mérgeit, amelyek aztán észrevétlenül szétszivárogtak a világban. De milyen vidám bukása volt: önmagát találta meg a világban. Rezignáciojában a felemelkedést, a hatalom akarásában azt, hogy minden mindegy, mert minden elmúlik és minden visszatér. Közben várakozás van, törékeny házában ül, tétován vár, mert tudja, bármit választ, csak önmagát választhatja. És azt is tudja, hogy fölösleges. A hegyre felgörgetett kő visszagurul. Közben volt, amikor a filozófia pirosló arcokon ragyogott és piros zászlókon lobogott. Mintha egy újabb hajnal fénye világított volna. Pedig alkony volt, és nemcsak Minerva baglyának szárnysuhogása hallatszott a sötétben. Kemény csizmák csattogása és tűzvészek fénye nyomta el a filozófia halk szavát. Anyagi erővé vált. Nem látszott az alkonyban, nem látszott a füzektől, nem tárult fel a fényes tekintetek előtt, hogy szögesdrótok, táborok és unalmas bürók vannak az éjszakában. Milyen sokfélék, mégis milyen egyformák. Olyan sok mindent tett a filozófia. Olyan sok mindent tettek már a filozófiával. Most méltatlankodik. Most vele méltatlankodnak.
