Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)

Koncsos Ferenc: Az erkölcstanoktatás apológiája

betölteni, amikor a filozófiának még szilárd volt az önmagába vetett hite, nagyobb volt az önbizonyossága és értékoldalának is volt abszolút biztosítéka és szankciója: Isten, a summum bonum. A felvilágosodás óta az ész kritikája megingatta ezt az abszolút értékalapot. Az erkölcsi gyakorlatban is megszűnt az addig magától értetődő eszme természetes hagyomány jellege, és az annak megfelelő értékérzés is elvesztette szilárdságát. Ezzel az erkölcs érték és norma oldala is válságba került. A tudományos racionális filozófia az elveszett szilárd értékalap helyébe nem tudott hasonló szilárdságú valláspótlékkal szolgálni. A metafizikai világkép összeomlásának eredményeképpen az erkölcs teoretikus megalapozására irányuló minden kísérlet önnön ellentétébe csap át. A morálfilozófiák sem racionálisan, sem empirikusan nem képesek az erkölcs megalapozására. A metafizika Hegel óta kénytelen lemondani nagy rendszerek konstruálásáról, nem vállalkozik többé arra, hogy egy különleges világról gondolkodjon, hogy a tapasztalaton túli tárgyakról is szerezzen tudást. Nem törekszik arra, hogy új, hatékony értékrend alapjait vesse meg. Az „új metafizikus" nem vállalkozik többre, minthogy a hétköznapi világunkról való gondolkodásunk struktúráját vizsgálja, hogy megvilágítsa a lehetséges tapasztalat tárgyaira vonatkozó tudásunk természetét és feltételeit. A „kis metafizika" nem megy tovább annál, hogy feltáija azokat a problémákat, amelyekbe a metafizikai elem bekapcsolódik, amelyek túl vannak a logikai szerkezeten, amelyeket sem elutasítani, sem megoldani nem lehet, ezért a filozófus kénytelen elismerni azokat, és tartósan foglalkozni velük. A véglegesen meg nem oldható problémákat nyitva hagyva arra törekszik, hogy megőrizze a morálfilozófiát, szembeforduljon a nihilizmussal. Mai világunkban az erkölcsi világrend felbomlása és a nihilizmus fenyegető terjedése idején a morálfilozófiák nem tudnak és nem is akarhatnak kötelező erővel bíró normarendszert, általános szabályokat megfogalmazni és felkínálni. Az európai típusú társadalmakban, ahol a világ immanenciára és transzcendenciára oszlik, ezzel együtt természet és szellem mereven szemben állanak egymással, nem kerülhető meg az a kérdés, hogy lehetséges-e erkölcs egy olyan világban, amelynek nincsenek istenei. Max Scheler szerint nincsen olyan emberi együttélés, amely ne ismerné a szent és a profán megkülönböztetését. Hegel úgy gondolta, hogy ahol a fokozott spiritualitást és morális elkötelezettséget követelő szent feltételei teljesülnek, ott a gyülekezetben lakozik Isten. A gyülekezet tagjai, ha el nem is érik a normativitás követelt magas szintjét, de elismerik és szeretnék megvalósítani. A valódi kérdés tehát nem az, hogy lehet-e istenek nélküli világban erkölcs. A helyzet éppen a fordítottja. Vajda Mihály szerint is „az elsődleges a megalapozó mozzanat, hogy van-e a világnak erkölcse. Egy világnak ugyanis, amelynek van erkölcse, annak vannak istenei, vagy legalábbis ez a feitéteie annak, hogy létezzék P7