Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1999. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 25)
Kádár Zsolt: A protestáns dogmatika antropológia-tana
A Krisztusban megjelent tökéletes ember A protestáns antropológia a Szentírás alapján vallja, hogy az Isten nem mondott le a bűnössé lett emberről. A világba betört bűn ellenére nem változott meg Isten szeretet-viszonyulása a világhoz és a benne élő emberhez. A Szentháromság Isten váltságot készített az ember számára, a mennyei dicsőségéről lemondó, szolgai formát felvevő Fiú, az Emberfia Jézus Krisztus által, Isten tehát nem adta fel az embert mint teljesen vesztésre álló ügyet, hanem az istálló jászoláig, a keresztfa gyalázatáig megalázkodott azért, hogy a totális válságot jelentő bűn átkától, a bűn fogságából kimentse az embert. A reformátori hitvallások, az első századok egyetemes hitvallásaival egyezően vallják, hogy Krisztus valóságos Isten, s egyben valóságos ember is. Jézus rendelkezik az emberi természet minden tulajdonságával. Eletének, képességeinek, ismereteinek emberi határai voltak. Véges és halandó ember volt. akinek életrajza az apostoli bizonyságtétel szerint egyetlen szóba sűríthető, s ez a szó ennyi; szenvedett. Jézus mint történeti személy, a korabeli társadalmi, vallási, kulturális állapotok és életterének geográfiai helyzete által meghatározott. Nem abban az értelemben eszményi ember, hogy minden emberi tulajdonságot felsőfokon egyesít magában. Földi élete a hit, az imádság, a folyamatos tanulás, a megkísértés, küzdelem, fizikai fájdalom aktusaiban megy végbe. Mindenben aláveti magát a teremtő Isten akaratának, mindenben igaz embernek, valóságos embernek mutatkozik. Szavai és tettei tökéletes harmóniában álltak, s ezek nyomán követelt hitet. Jézus azzal a feltétlen igénnyel lépett fel, hogy az élet és a halál döntése elé állítsa az embert. Teljhatalommal hirdette meg Isten kegyelmének gazdagságát. O a második Ádám, aki által a váltságot adja Isten az elbukott embernek. O hajtja végre Isten megváltó akaratát, eszkathologikus távlatokat nyitva a megváltás tényét hittel elfogadók számára. Halálában Isten kiengesztelő munkája lett láthatóvá. Az Istennek elkötelezett szabad ember Isten üdvtörténeti tettei által mondja el - mely a Krisztus-eseményben jut el a csúcsra -, hogy a legnagyobb ügye az, hogy a bűn hatalmát, a halál erejét megtörje, s szeretetének remekmüvét, az embert szabaddá tegye. Az ember, a bukott ember is Isten oltalmazó, gondviselő szeretetének középpontjában áll, hogy megfeleljen az Istentől kapott rendeltetésnek, annak, hogy az Isten dicsőségére éljen. Az embernek az Isten áldást, s mellé parancsot adott, amint azt a Genezis 1,28-ban olvashatjuk: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet, és uralkodjatok. Ez a felhívás, mely úrrá tette az embert a földön, nem a tétlenséget, hanem az aktív munkálkodást foglalja magában. Nagy távlatú és széles tartalmú feladatot jelent. A bűnesettel elveszett ugyan az ember eredeti állapota, ezzel azonban nem veszett el a hivatás, a küldetés,