Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1997. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 23)

Kassa Gabriella: Elmélkedés a filozófia státuszáról (Nietzsche után, szabadon)

ezen túl még a cselekvést is megköveteli, „a kultúráért való harcot, az ellenséges lelkületet az olyan befolyások, szokások, törvények, intézmények iránt, amelyben az nem ismeri tol a célját: a géniusz létrehozását". Elképzelhető ez az egyetemeken belül? Alkalmasak ezek az intézmények arra, hogy támogassák a kultúra emberét, hogy az beteljesítse célját, vagy éppen ellenkezőleg, az egyetemek inkább elnyomják a géniuszt formáló szellemet? Részben válaszol a kérdésre Nietzsche, amikor megkülönbözteti a kultúrát és az állami kultúrát. A valódi kultúrának van szüksége támogatásra. Az egyetemek pedig az állami kultúrát képviselik, „egy nemzedék szellemi erőit oly mértékben szabadítják fel, amilyen mértékben ezzel a fennálló intézményeknek szolgálhat és használhat." De valóban nincs hely az egyetemeken a kérdezésre, gondolkodásra, a géniuszok kiművelésére? Nietzsche kétségeit és kételyeit nagymértékben meghatározza az, amit német kultúrának nevez, amely a külső modorosság, díszítés után ítéli a tartalmat. A német műveltség hivatott elkendőzni a belső nyomorúságot és szánalmat. Ekkor még egyetért Richard Wagnerrel (ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az írás 1874-ben született) és idézi szavait: „...a német szöges és esetlen, ha illedelmesnek akar látszani, de ha tűzbe jön, igazán kimagasló jellemű lesz."' Olyanoknak, mint Hölderlin vagy Kleist, akik nem tudtak megbirkózni a német kultúra felszinességével, meg kellett roppanniuk. Csak keveseknek adatott a Scopenhauerhez vagy Wagnerhez hasonló vas-jellem, ami ellenállóvá tette őket. Tehát ami helyet kap az egyetemeken, az a német kultúra, az állami kultúra és nem a géniusztereintő kultúra. Ezért igényel Nietzsche egy külső nézőpontot, egy fórumot az egyetemen kívül, ami felügyeli és ellenőrzi az oktatást, a művelődést. Itt még meg kell vizsgálni, mi határozza meg az egyetemet magát, amit Nietzsche az állami kultúrával azonosít, ami kijelöli a tanítás, tanulás, kutatás, fejlesztés határait és lehetőségeit. Az egyetem önmagát az oktatási intézmény mivoltán keresztül valamiféle tanítási gyakorlattal és az ezt meghatározó állami kultúrával együtt alkotja. De hogyan is néz ez ki? Az egyetem tartalmazza az egységet és a különbözőséget is. A különbözőség megjelenik abban, hogy tartalmazza számos tudományterület megjelenését kezdve a biokémiától tovább a szociológiáig vagy antropológiáig, túl az összehasonlító irodalomtudományon egészen a fizikai kémiáig, hogy csak néhányat 11