Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)

Loboczky János: A műalkotás lét-értelme Heidegger művészetfilozófiájában

A műben a létező kilép létének "el-nem-rejtettségébe" (Unverborgenheit). A görög alétheia szót interpretálja így Heidegger, végső soron pedig az igazságot érti alatta. A műben a létező léte világítódik meg, a művészet lényege: „a létező igazságának működésbe lépése". Ennek a felfogásnak azt lehetne ellene vetni, hogy a művészet a szépet hozza létre, az igazság a logika szférájához tartozik. Ha a műben az "igazság történése"

1

8 működik, akkor nem lép-e elő váratlanul az a felfogás, amely szerint a művészet a valóságos utánzása és ábrázolása. Heidegger egyértelműen elveti ezt a feltételezést. A műalkotásban nem az egyes létező visszaadásáról van szó, hanem a dolgok általános lényegének a megragadásáról. Heidegger gondolatmenete az eddigiekben abba az irányba haladt, amely a műalkotás valóságát kereste, és így jutott el a dologi alap felmutatásáig. De innen vissza is kell fordulnia, hiszen ha a műalkotásban az "igazság történése működik", akkor a dologi alapot nem lehet a mű közvetlen valóságaként megragadni, ebben az értelemben a dologi alap nem tartozik a műhöz. Ellenkező esetben a művet eszköznek tekintjük, amely dologi "alépítményből" és művészi "felépítményből" áll. Heidegger érvelését sajátos indirekt bizonyításnak is tekinthetjük, ugyanis látszólag elfogadja a megszokott esztétikai kategóriákat, de csak azért, hogy kimutassa szerinte tarthatatlan következményeiket, az elfogadott kérdésfeltevések bizonytalanságait, így azután meggyőző erővel tudja elfogadtatni a "látszatfogalmak" kiiktatásának igényét. A kerülő út arra szolgált, hogy világossá váljon: a mű műszerűsége, a dolog dologszerűsége, az eszköz eszközszerűsége csak akkor nyílhat meg előttünk, ha a létező létére gondolunk. A mű dologszerű valóságát ugyan nem lehet eltüntetni, de ennek meghatározásához a műtől a dologhoz vezető látszatra fordított utat kell bejárni. A művet meg kell szabadítani az előzetes fogalmiságba való kényszerítéstől azért, hogy a mű "tisztán" magában-állása megmutatkozzon. A művek önállóvá tétele ugyanakkor a művek és a hozzájuk tartozó "történeti világok" megismételhetetlen egyszeriségének a problémáját veti fel. A kiállításokon megmutatott alkotások "tárgyakká" válnak, megfosztják őket "saját világuktól". Ennyiben nem azok, amik voltak, "múltbeliként, a hagyomány és megőrzés tárgyaként kerülnek szembe velünk".

1

9 A mű tehát sorsszerűen időzített, csak akkor "létezik", ha megőriz valamit számunkra való aktualitásából. Ezt pedig csak akkor tárhat88