Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1995. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 22)
Gyenge Zoltán: Az örökké élő egzisztencia (Sören Kierkegaard időértelmezése)
komponenst tartalmaz: a törekvést és a formálást, amiért is az "ismétlés" nem csupán gondolati történés, hanem "egzisztenciális mozgás" 9 6. Mindez azért is igaz, mert az egzisztencia fogalma nem valamiféle megállapodott helyzetet takar, hanem egy aktív viszonyt feltételez, az "önmagába záródás" és az "önmagát kinyilatkoztatás" 97 között. Az "ismétlés" kategóriája ezért a választáson keresztül kapcsolódik az időbeliség (Timelighed) problémájához, mégpedig anynyiban, amennyiben maga a "választás" egy adott helyzetben, egy adott pillanatban történik; amivel nyilvánosan kimondatik, hogy az élet igazi teljessége az egzisztenciális pillanatok összességeként ragadható meg, mely gondolatot Kierkegaard Jób alakján keresztül összekapcsolja a Szentírás gondolatával, vagyis az igazság "ismétlésében történő újraelnyerésének a gondolatával. Az "ismétlés" és "ugrás" szoros összekapcsolása ugyanakkor a hegeli "Vermittlung" tagadását is magában foglalja, amellyel szemben egyébként Kierkegaard legnagyobb kifogása valóban az, hogy a "elméleti" és "praktikus" mozzanatokat önkényesen és inkonzekvensen mossa egymásba 9 8. Jób példája nem értelmezhető egy logikai kontextusban, itt a spekulatív felfogás minden bűvös eszköze csődöt mond; ez a viszony nem közvetíthető, hanem átélhető, mely a hit igaz tartalmát is megadja. Az Istenhez való viszony így az "időbeliség"-ből kilépve az "örök"-be helyeződik 9 9, s ugyanakkor vissza is utal az abban létezőre a "pillanat" kategóriáján keresztül; hisz a "pillanat" nem más, mint az örökkévalóság megnyílása az időben. Ezt a pillanatot csak az emberi érzelem, s annak is eruptív summája, a hit képes kifejezni. Ezért íija talán R. Bultmann, hogy "hitében az ember az időn és történelmen túl áll", s Krisztus kortársa lesz 10 0, azaz vele egyidejű, hisz - mint Kierkegaard fogalmaz - ő "közvetlenül ember, mint mindenki más, azonban - és ez az ellentmondás - egyben Isten." 10 1 Jób példája - ahogy Ábrahámé is - a meghatározott történéseken kívül esik. Az ő példájukban az a nagy, hogy Istenhez való viszonyuk személyes jellegű, ezért itt a világ racionális berendezkedése (s ezen belül értendő pl. az etikai viszonyok összessége 10 2) felfüggeszthetővé válik, mivel az ő kapcsolatuk Istennel egy másik dimenziót nyit meg, amivel egy új helyzet jön létre, melyet ha a világ nem is lát meg (ld. Jób barátai), mégis létezik és meghatározó jellegű. Ez az a pillanat, amikor az "egyes" mint egyes áll szemben a "lét urával", s ez mindent átformál, amit jól mutat az a képtelennek látszó kijelentés, miszerint 72
