Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Sectio Philosophica.(Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Hársing László: Hit és racionalitás

íme, Pascal a ráció tanúságtételét sorakoztatja fel Isten létének elfogadása mellett, vagyis azt próbálja megmutatni, hogy azon esetben, ha eleve nem kizárt a transzcendencia létezése, akkor mindenképpen el kell fogadnunk valóságát, hiszen nemcsak nagyobb jó számunkra, hanem éppen ez a végtelen jó. A modern döntéselmélettel teljesen összhangban áll ez az érvelés, feltéve, hogy elfogadjuk, hogy a transzcendencia létezésének ún. előzetes (a priori) valószínűsége nem nem minimális (nem 0). Ez komoly metafizikai kérdéseket takar: (1) A tökéletes lény fogalmának tartalma belsőleg koherens-e (önellentmondástól mentes)? (2) Ha a válasz igenlő, akkor egy ilyen lény léte összeegyeztethető-e olyan véges lényekével, amelyek cselekvésvilágunkat alkotják? Az (1) kérdés stílusában hasonlít az ontológiai Isten-érvhez, hiszen mindkettő tartalmazza a "tökéletes lény" fogalmát. Valójában az anzelmi okoskodásnak is csak akkor lehetne esélye arra, hogy igaz konklúzióhoz vezessen, ha az említett fogalom nem teszi eleve értelmetlenné a segítségével alkotott összes állítást. Valószínűleg megmutatható, hogy a "legtökéletesebb lény" fogalma szemantikailag hibás, még akkor is, ha képesek vagyunk ilyen fogalmat alkotni. Gondoljunk a négyszögű kör, az önmagát elemként tartalmazó végtelen halmaz fogalmára. A mindennapi tudás tanúsága szerint a négyszögű kör képtelen létező, mert a négyszögűség és a kör-jelleg összeférhetetlen. A matematikai alapkutatások pedig az önmagukat elemként tartalmazó végtelen halmazok paradoxális jellegére mutattak rá. Sokan arra hivatkoznak, hogy olyan fogalmak, mint az "igazság", "jóság", "szépség" stb. teljesen világos tartalommal rendelkeznek, ugyanakkor valamiképpen tartalmazzák a tökéletesség, a befejezett végtelenség mozzanatát. Ez így csakugyan elmondható, de azzal a nem elhanyagolható megszorítással, hogy e fogalmak tartalmát idealizált (tökéletességükben korlátlanul felfokozott) meghatározottságok (tulajdonságok) alkotják. Ezek a meghatározottságok azonban nem többek ún. töredék-létezőknél, amelyek önálló (egyedi létezőként való felfogása) a hüposztázisként ismert fogalmi konstrukciók eredményei. Súlyosan kétséges tehát, hogy a "tökéletes lény" és vele együtt az "örök élet", egyáltalán a "transzcendencia" fogalma, szemantikai tekintetben hibátlan gondolati konstrukciók. IIa azonban fel is tételezzük a transzcendencia és a transzcendens lény fogalmának belső koherenciáját, még mindig kétségeink merülhetnek fel e fogalmaknak az immanens létezőkről alkotott fogalmakhoz való illeszkedését (a velük való összeférhetőségét) illetően. A ( 2) kérdésre sem adhatunk egyértelmű választ. Mindebből az következik, hogy a pascali metafizikus fogadás egyik tartalmi előfeltevése közel sem annyira nyilvánvaló, legalábbis a ráció fényénél, mint ezt Pascal gondolta. Sem tapasztalati, sem ontológiai megfontolások nem képesek a transzcendencia valóságát megbízhatóan igazolni. Ezért nem fogadható el az 13